
Fotó: Boda L. Gergely
Pénteken lehet még jelentkezni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának magiszteri szakjaira, míg alapképzésen szeptember 3. és 10. között tartják az őszi felvételit.
2015. augusztus 27., 22:452015. augusztus 27., 22:45
Az érdeklődők a felsőoktatási intézmény honlapján, a Sapientia.ro oldalon találnak részletes információt a meghirdetett szakokról, illetve arról is, hogy a nyári felvételin hány helyet foglaltak el.
Mint ismeretes, a szeptemberben kezdődő új tanévtől módosul az egyetem szerkezete, ugyanis az eddigi kettő helyett egy kar fog működni. Az ígéretek szerint azonban ez nem befolyásolja az oktatást, ugyanis egyetlen képzést sem szüntetnek meg, mindössze az elnevezés változik: a Gazdaság és Humántudományok, illetve a Műszaki és Társadalomtudományi Kar helyett egyszerűen Csíkszeredai Kar lesz az intézmény neve.
Csíki Adél kommunikációs felelős azt is elmondta: a karok hivatalos megnevezése a többi városban is módosul, ahol jelen van a Sapientia. Így ezentúl Kolozsvári Karról és Marosvásárhelyi Karról beszélhetünk. A felsőoktatási intézmény ugyanakkor tavasszal új rektort és dékánokat is választ.
A Sapientia EMTE csíkszeredai karának Hallgatói Önkormányzata (HÖK) minden tanévkezdés előtt megszervezi a gólyatábort, amelyen a leendő elsőéves diákok vehetnek részt. Idén az eseményt a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre lévő Benedekmezőn tartják szeptember 8. és 11. között – nyilatkozta András Előd, a HÖK elnöke.
„A gólyatábor célja, hogy a beiratkozottak ízelítőt kapjanak az egyetemen zajló ifjúsági életből. Továbbá kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a gólyák megismerjék a felsőbb éveseket, és azokat a személyeket is, akikkel később együtt fognak tanulni” – magyarázta. A táborba eddig hetvenöten regisztráltak, a szervezők azonban még várják a leendő hallgatók jelentkezését.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!