Wellness-szálló és múzeum a kastélyban

Első lépésként még az idén sor kerül a tetőszerkezet kicserélésére, ami hozzávetőlegesen 300 ezer lejt emészt fel a restaurálásra szánt öszszegből. „A könnyezőgombát nagyon nehéz kiölni a faszerkezetből. A kastély eddigi bérlői már jó tíz éve tudtak a jelenségről, de sajnos senkit nem értesítettek” – sérelmezi Soós Zoltán, az épület ügykezelésével megbízott megyei múzeum igazgatója. A bérlők hanyagsága annál is fájóbb, mivel úgymond szakmabeliekként hallgatták el a gomba okozta veszélyeket. Ugyanakkor azt is tudták, hogy nem valamelyik erdélyi magyar nemes család által visszaigényelt, hanem az állam által birtokolt épületről van szó. Mindezek ellenére az erdészeti iskola vezetőségét aligha érdekelte a kastély és az elvadult dendrológiai park sorsa, mivel számítottak a kiköltöztetésre. „Sajnos az évtizedek során ebben a kastélyban sok minden működött, mindenki úgy alakította, ahogyan jónak látta, bontott, épített, rámeszelt, egyszóval nem ügyelt az épület műemlékértékére” – látja be a település alpolgármestere is, Kiss Tibor, aki szerint rendkívül örvendetes, hogy végre valaki lépéseket tesz a barokk stílusú épületek megmentésére.

Megmentés és fellendítés

A kastély ügykezelési jogával megbízott Maros megyei múzeum az épületegyüttes megmentésén túl sokkal merészebb terveket is dédelget. Soós Zoltán szerint mielőbb egy komoly beruházót kellene találni a konferencia- és wellnessturizmus kialakítására. „Egy olyan befektetőre lenne szükség, aki nemcsak építőként, hanem egyben működtetőként jelentkezik. Mi nem igényelnénk bérleti díjat, beérnénk azzal, hogy az udvarra felhúz még egy épületet, a múzeum számára felújítja a kastély egyik szárnyát, ahol majd kiállítások kapnának helyet, rendben tartja a parkot, munkahelyeket teremt és adót fizet az önkormányzatnak” – sorolja az esetleges szerződési feltételeket a múzeumigazgató. Kérdésünkre, hogy a tájainkon még mindig tomboló gazdasági válság mennyire teheti bizakodóvá, Soós derűlátónak mutatkozik. Hasonlóan viszonyul a kérdéshez Kiss Tibor is. Az elöljáró nagyon bízik az általa elfelejtett értéknek tartott kastély újrafelfedezésében. Kettőjük – és általában a hivatalosságok – optimizmusát nem osztja mindenki. Legalábbis az az idős néni, aki éppen a kastélyban berendezett görög katolikus kápolnába tart, semmiként. „Hogy itt szálloda legyen, és jöjjenek a gazdag külföldi emberek? Soha. Azok azt se tudják, hol van Románia, nemhogy Görgényszentimre meg a bozótokkal körülvett kastély” – állítja, majd sietősen elnézést kér, mondván, hogy a miséről nem késhet.

Rákóczitól a görög katolikusokig

A görög katolikusok által használt, ellipszis alaprajzú, eredetileg római katolikus kápolna, a kastély falára kihelyezett, az építő elődökről egy szót nem ejtő, román nyelvű márványtábla, az utóbbi évtizedekben teljesen magyartalanított erdészeti iskola mind Erdély történelmének kerékforgásáról tanúskodnak. Jelenleg nemhogy a külföldről idetévedő látogatók nem ismerhetik meg a kastély múltját, a környékbeli román falvak lakosai sem tudják annak teljes történelmét. „Ez a kastély I. Mihály román királyé volt, nem?” – kérdez vissza a szomszédos Görgényhodákon élő, Nea Gheorghiţăként bemutatkozó hetven körüli férfi. Tény, hogy Trianon után, a két világháború között valóban a román királyi család rendezett itt nagyszabású vadászatokat, de a korábbi okiratok másról is szólnak. A 17. században I. Rákóczi György fejedelem udvarházat emeltetett, majd egy vadászkastély építéséhez kezdett.

Munkáját Széki II. Teleki Mihály kancellár folytatta. A dombtetőn lévő várkastély lerombolása után, 1735-ben a Rákóczi-uradalmat Bornemisza János kászoni báró nyerte el zálogkölcsönként. Ő az, aki a romba döntött vár építőanyagának felhasználásával folytatta a kastély felhúzását. A 18. században már csak hozzáépítettek, emeletet húztak az alsó szintre és barokkosították az épületet. A báró családja ugyanakkor porcelángyárat alapít az akkor még mezővárosi rangban lévő Görgényszentimrén. Mivel a befektetések és hozzáépítések okán a bérlők a százéves zálogkölcsön lejárta után nem voltak hajlandók elhagyni a kastélyt, hosszas visszaváltási perek kezdődtek, melyek bő három évtized után értek véget. A Bornemiszák kivonulása után I. Ferenc József osztrák császár 1881-ben fiának, Rudolfnak adományozta az épületet, melyet a trónörökös – mindössze két évig – vadászkastélyként használt. A császár fia egy másik, a Bécs melletti mayerlingi vadászkastélyban elkövetett öngyilkossága után a Monarchia 1893-ban erdészeti és erdőőri iskolát létesített. A közel 120 éves múltra visszatekintő tanintézetből az 1987/88-as tanév óta szorították ki teljesen a magyar osztályokat.

Barokk park és tehéncsorda

Az ügykezelő múzeum reméli, hogy az épületekkel együtt sikerül visszaállítani a belső kertet és a dendrológiai parkot. Utóbbi mintegy húsz hektáron terül el, de ebből alig hat tölti be eredeti rendeltetését. „A többi tizennégy hektáron ma már elvadult erdő fekszik. A belső kastélypark sincs egy első osztályú angolkert szintjén, de azért az iskola úgy, ahogy, de csak rendben tartja” – mondja Soós Zoltán, aki szerint első lépésként a kidőlt ázsiai fákat kellene visszatelepíteni. Mint hozzáteszi, a felhúzandó negyedik épületnek be kell illeszkednie a környezetbe, és a parkot sem sértheti. A kategóriás műemlékről lévén szó az építkezéshez minisztériumi engedély szükségeltetik.

Ottjártunkkor csak egy, a pad támlájára felkapaszkodott szerelmespárt meg az elkorcsosodott fák között legelésző teheneket zavartuk meg. Sem a csodálatos kastélyban, sem az ódon falai között mintegy negyven évvel ezelőtt alapított vadászati múzeumban, sem a kellemes sétálási lehetőséget nyújtó parkjában nem tapasztaltunk életet. Az erdészeti iskola kiköltözése óta a fák és bokrok között fekvő kastély mintha Csipkerózsika álmát aludná. Mindössze a szocializmus idejéből ottfelejtett két-három család lakja a melléképületeket, de Kiss Tibor alpolgármester szerint már ők sem sokáig. Az udvaron pedig megdermedt traktor állomásozik a kupacban leszórt építőanyag és egy szebb napokat is látott kőszobor társaságában. „Még egy ilyen méretű, jellegű, fekvésű és adottságú kastély az egész környéken nincs. Mondhatni azt is, hogy országos unikumnak számít. Az erdő szélén, a patak mentén és mégis alig egy órára a nemzetközi repülőtértől és leendő autópályától. Hát nem lenne kár nem kihasználni és veszni hagyni?” – fogalmazza meg a költői kérdést Soós Zoltán, amire csakis egyetlen helyes válasz adható.