2011. április 21., 08:152011. április 21., 08:15
A koronkai polgármesteri hivatal a tavaly ősszel vette át azt a húsz kilométeres víz-, illetve csatornahálózatot, mely nagyjából az egész falut lefedi. A hátramaradt 7,5 kilométeres szakasz megépítésére is van kilátás, amennyiben a környezetvédelmi szaktárca pozitívan bírálja el a nagyközség decemberben benyújtott pályázatát. A jelenlegi két, húsz-húsz kilométeres vezetékért az önkormányzat 2,4 millió lejt fizetett önrészként. „Egy ekkora beruházás után ideje lenne felszusszanni, illetve járda- és útépítéssel folytatni.
Ehelyett azonban nekünk vízszolgáltatással kell foglalkoznunk, holott a törvény értelmében erre nincs jogunk. Az adminisztrátorunk meg az iskolabusz sofőrje járja a falut, és olvassa a vízórákat” – panaszolja Nagy Márton. A polgármester felháborodását csak fokozza az a tény, hogy az uniós pályázat benyújtásához szükséges okiratokban az Aquaserv vállalta a hálózat működtetését. „Ehhez képest most azzal jönnek, hogy amíg nem csatlakozik háromszáz fogyasztó, őket nem érdekli semmi. Próbáltam utánajárni, de sehol nem írja, hogy a rendszer üzemeltetése háromszáz fogyasztót feltételez. Nekünk sem engedélyünk, sem szakemberünk nincs a szivattyúházak meg a rendszer működtetésére.
Ha viszont elzárnánk a csapot, az emberek is meggondolnák, hogy érdemes-e csatlakozni, vagy csak mese az egész” – próbálja érzékeltetni az ördögi kör csapdáit az elöljáró. A polgármester által emlegetett 300 fogyasztóhoz képest az Aquaserv szóvivője a Krónikának már 400-ról számolt be. Nicu Tomuleţiu szerint a vállalat legújabb számításakor kiderült, hogy lényegében ennyi háztartás bevonásával érné meg a cégnek, hogy átvegye a szolgáltatást. Nagy Márton azonban derűlátó, elvégre asztalán mintegy további négyszáz csatlakozási kérvény hever. Ő maga is arra biztatja falustársait, hogy minél előbb lépjenek, mert a csatlakozások ütemétől függ a járdák és az úttest aszfaltozása is.
Nagyernyében is már ötödik hónapja, hogy az önkormányzat üzemelteti a vízhálózatot és annak szivattyúrendszerét. Az Aquaserv eredetileg kétszáz háztartást „követelt”, az ernyeiek viszont már a kétszázötvenedikhez közelednek. A marosvásárhelyi vízművek további kitétele az volt, hogy a 200 köbméteres vízgyűjtő legtöbb háromnaponta ürüljön. „Reméljük, hamarosan átveszi a vízszolgáltató, mert nálunk a tűzoltóparancsnokon kívül, aki valamenynyit konyít a szivattyúrendszer meg a csapok beállításához, senki nem ért hozzá. Szerencsére a tél folyamán nem adódott nagyobb gond, ami volt, azt megoldottuk” – állítja Jánosi Ferenc polgármester. Koronkától eltérően a nagyernyei önkormányzat nem foglalkozik óraleolvasással. Az elfogyasztott teljes mennyiség ellenértékét a községháza törleszti az Aquaservnek. A helyhatóság majd akkor vasalja be a pénzt a fővezetékre csatlakozott családoktól, amikor a vízszolgáltató átveszi a rendszer működtetését. Jánosi szerint így egy gonddal kevesebb jut a polgármesteri hivatalnak.
A kerelőszentpáliak már 2008-ban fellélegeztek, de ők is három hónapig kénytelenek voltak bajlódni a rendszerrel. Az órát a községháza karbantartói olvasták le, a pénzért a hivatal kasszásnője járt. „Nehéz volt, mert egyetlen szakemberünk sem volt, az egyéb munkálatok okozta csőtörések pedig egymást követték” – idézi fel az Aquaserv tétovázása miatti kellemetlenségeket Simon István polgármester, hozzátéve, hogy már a rendszer átadásának pillanatában a községben több mint 1300 csatlakozott háztartást tartottak nyilván.
Közben az Aquaserv mossa kezeit: Nicu Tomuleţiu szóvivő szerint a késlekedő kivitelezők és a haszonélvező önkormányzatok okolhatók azért, hogy még nem készültek el a teljes dokumentációval, és nem adták át a hálózatot. „Ha rendben lesz az összes okirat, és meglesz a minimális fogyasztószám, azonnal átveszszük a rendszert” – ígérte a cégvezetőség nevében az Aquaserv sajtóreferense.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!