2011. május 12., 09:562011. május 12., 09:56
A levelet olyan személyiségek írják alá, mint Camil Mureşan, Horia Colan, Dumitru Protase vagy Emil Burzo. A táblát 2009-ben távolították el, amikor elkezdődött a szoborcsoport felújítása, az idei átadásra pedig nem helyezték vissza.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, április közepén Radu Moisin, a kincses város PDL-s alpolgármestere már kilátásba helyezte a Iorga-tábla visszahelyezését, azonban a Krónika megkeresésére akkor László Attila RMDSZ-es alpolgármester és Molnos Lajos önkormányzati képviselő egybehangzóan úgy nyilatkozott, teljesen esélytelen a próbálkozás, ehhez ugyanis a megyei, illetve az országos műemlékvédelmi bizottság engedélye szükséges. Most az akadémikusok azzal érvelnek a tábla visszaállítása mellett, hogy az „részese volt a szobor történelmének, illetve Kolozsvár jelenkori kollektív tudatának”.
„Nicolae Iorga szövege egy történelmi realitásról tesz tanúbizonyságot, és helyreigazít egy szándékos művészeti fikciót, ami elkente a történelmi valóságot: Fadrusz (a szobor készítője – szerk. megj.) rosszul ábrázolta Moldva lobogóját, ugyanis annak meghajtása arra enged következtetni, hogy Moldva Mátyás uralma alatt volt. Ez téves, mivel Moldvabányán Magyarország királyát legyőzték a moldvaiak. Másodsorban Nicolae Iorga nem követett el tudományos hibát, amikor kijelentette, hogy Mátyás királyt csak saját nemzete győzte le, mivel abban a korszakban, az időszak elitjei körében még élő volt a magyar király román származásáról szóló információ” – jelentette ki Ioan Bolovan egyetemi professzor.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!