Vissza kell „hódítani” az újmosnicai magyarságot

Feladott magyar identitás

Pünkösd másodnapján jutottunk el Újmosnicára, és az egyházi ünnepből adódóan a református templomban vettünk részt az istentiszteleten. Kellemes meglepetésként ért, hogy hétfőn is osztottak úrvacsorát.

A többségében románok lakta Ómosnica szomszédságában a magyar állam által az Alföldről betelepített magyar családok kedvező körülményekre találtak több mint száz évvel ezelőtt: a magyar királyi kincstár nem csak kedvezményes kölcsönt nyújtott letelepedésükhöz, hanem új magyar óvodát, iskolát és református templomot épített számukra.

Mire a többség felépítette házát, és az új falunak településarca lett, jött Trianon és a román világ. A románul egyetlen szót sem beszélő alföldi magyar atyafiak egy ellenséges román világban ébredtek fel, ahol az addigi magyar oktatást is elvitatták tőlük. 

hogy legalább ők ne szenvedjenek amiatt, hogy nem ismerik kellő mértékben az ország hivatalos nyelvét. A román kommunista propaganda megtette hatását: a helyi szülők túlnyomó többsége román tagozatra íratta gyerekét már első osztálytól” – foglalja össze a rendszerváltás előtti időszak látleletét a lelkésznő.

Mint kifejti, innen már egyenes út vezetett a magyar oktatás leépüléséhez: 1990-re szűnt meg a magyar tagozat, annak ellenére, hogy a román tagozat elemi osztályaiban többtucatnyi gyerek magyarul tanult.

E mögött nyilván nagyon sok munka állt. 2005-től a gyülekezetben szolgáló, marosszéki származású lelkész – akinek férje, Gazda István a temesvári Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora – úgy érezte, minden eszközzel változtatni kell e lehetetlen állapoton.

Az ő személyes sikere is ez a történet. Igazából egyedüli magyar értelmiségiként dolgozik közösségszervezőként a helyi református gyülekezetben, de munkáját sokban segíti Kádár György, a község magyar alpolgármestere, akit valami csoda folytán a román többség immár harmadik mandátuma óta meghagyott hivatalában.

hanem a mezőgéplerakatból és raktárépületből kialakított és újjáépített Magyar Házat is, amelyet elláttak a közösségi rendezvényekhez szükséges felszereléssel. Miközben a lelkészasszony megmutatja a ,,magyar telek” minden zugát, büszkén meséli, hogy a nem túl sok magyarországi pályázati támogatásból, rengeteg közmunkával sikerült tető alá hozni a magyar közösségi házat. A ház elsősorban a református magyarok találkozóhelye, de a létszámban kisebb római katolikus közösség tagjait is szívesen látják közös rendezvényeikre.

Nőszövetség és férfidalárda

A kétszáz lelkes bánsági magyar szórványgyülekezet nincs könnyű helyzetben. A lelkésznő elmondta, idén még nem tudta felvenni elmaradt fizetéseit, mert előbb a számlákat, az állammal szembeni adókat és illetékeket kellett rendezni, a fizetés rendszerint az utolsó helyre kerül. Nem csak az újmosnicai gyülekezet gondja ez, hanem sok erdélyi kis gyülekezet lelkipásztora küszködik hasonló problémával.

A lelkészek és a gyülekezetek boldogulását nagy mértékben befolyásolja a koronavírus-járvány utáni időszak is, amely arról szól, hogyan lehet visszacsalogatni az embereket a templomba.

„Okos, vagány csapat, akik önállóan is tudnak gondolkodni és szervezni” – ecseteli. Mint mondja, az is nagy segítség a gyülekezetben, hogy létrejött egy kilenctagú férfikórus – egy egyszólamú dalárda –, akik heti rendszerességgel, minden csütörtökön találkoznak az új énekek elsajátítására, illetve a régiek próbájára. Főleg temetéseken nagy segítség a munkájuk, hiszen az elöregedett gyülekezetben egyre több a gyászszertartás.

Szüksége van a lelki gondozásra

A falu területére beköltöző magyar vagy vegyes házasságban élő fiatalokat nehéz megszólítani, megkeresni. Ha őket is beszámítanák a magyar közösség tagjai közé, sokkal többen volnának. A lelkész szerint a mai fiatal nemzedékekkel a legnagyobb gond, hogy Erdély nagyvárosaiban nem köteleződtek el a magyar egyházak, magyar szervezetek mellett.

Ha már sikerül rávenni egy gyereket, hogy eljöjjön a templomba, például anyák napjára egy kis műsorban fellépni, akkor talán arra is esély van, hogy a szülők is eljönnek. Több ilyen sikertörténetről számol be a lelkész, de mint mondja, a tízezres nagyságú község „alvó magyarjainak” többségére sajnos nem ez a jellemző.