Hirdetés

Vezetett épületbejárást, színes programokat kínál a kolozsvári Központi Szállóban nyílt napot tartó Erdélyi Hagyományok Háza

Az érdeklődők bejárhatják Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a gyönyörűen felújított, idén tavasszal átadott egykori Központi Szállót •  Fotó: MTI/Kiss Gábor

Az érdeklődők bejárhatják Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a gyönyörűen felújított, idén tavasszal átadott egykori Központi Szállót

Fotó: MTI/Kiss Gábor

Kitárja kapuit augusztus 21-én az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székháza, ahol az érdeklődők vezetett sétán tekinthetik meg a Melodyként emlegetett, gyönyörűen felújított egykori Központi Szállót.

Krónika

2024. augusztus 14., 22:112024. augusztus 14., 22:11

A szervezet arra biztatja a közönséget, hogy a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott nyitott kapuk napján fedezzék fel tereiket, kóstoljanak bele programkínálatukba. „Műhelyeinkben különféle hagyományos kézműves technikákat próbálhatnak ki az érdeklődők (előzetes jelentkezéssel), emellett kiállítás, vezetett épületbejárás, szakmai előadás is színesíti a nyílt nap programját, amit népzenei koncerttel és természetesen táncházzal fogunk zárni” – olvasható a Facebook-esemény leírásában.

A programmal igyekeznek minden korosztályt megszólítani, a legkisebbeknek ölbeli játékokat tartanak, a gyerekek hangszerekkel barátkozhatnak, a felnőttek bútorfestésen, gyékényfonáson, nemezelésen vagy bőrözésen vehetnek részt,

Hirdetés

a jelentkezési űrlapok elérhetőek az eseményleírásnál.

A gyerekeket is megszólítják az Erdélyi Hagyományok Háza programjai •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A gyerekeket is megszólítják az Erdélyi Hagyományok Háza programjai

Fotó: Haáz Vince

A magyar napozók ugyanakkor a széki női öltözködés rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek, valamint bejárhatják Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a gyönyörűen felújított, idén tavasszal átadott egykori Központi Szállót. A Bánffy-palota tőszomszédságában álló épületet 1830-ban hozták létre, annak idején a földszinten üzlethelyiségeket, az emeleten szobákat lehetett bérelni. A reformkorban kocsma működött benne Fiskus néven (ami arra utalt, hogy az államkincstár építtette), majd szálloda Pannonia néven.

Nagy Gábor, a kincses város legjelentősebb vendéglő- és szállodatulajdonosa Központi Szállodára keresztelte a létesítményt. A Mátyás-szobor leleplezésekor itt szállt meg Jókai és fiatal felesége.

Kolozsvári koncertje során itt lakott Johannes Brahms és Joachim József. 1873-ban a kincstár vallási alapjához tartozó javak az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonába kerültek, amely az 1949-ben bekövetkezett államosításig birtokolta a palotát. Államosítása után a szállodából átmenetileg diákotthont létesítettek, az étterem viszont Pescăruș (Sirály) néven tovább működött. Az 1950-es években a szállodát is újra megnyitották az étteremmel azonos néven, a hatvanas években a pincehelyiségekben éjjeli bárt alakítottak ki Melody néven. A kilencvenes években a MEBO-módszerrel privatizálták, majd 2020-ban az épületet a Sapientia Alapítvány vásárolta meg a Sapientia Egyetem néptánc szakának céljaira, ugyanakkor itt működik az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári fiókja is.

korábban írtuk

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron
Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron

Egyházi és világi főméltóságok részvételével avatták fel pénteken Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a magyar állam támogatásával megvásárolt, felújított egykori Központi Szállót, amelyet a Sapientia Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használ.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Tűz ütött ki egy menedékházban Szatmár megyében

Tűz ütött ki szombat este egy, a Szatmár megyei Borválaszút környéki erdőben található menedékházban – a katasztrófavédelem egységei jelenleg is próbálják megfékezni a lángokat a News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint.

Tűz ütött ki egy menedékházban Szatmár megyében
Hirdetés
2025. december 06., szombat

A Székelyföldön is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

A Székelyföldön is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést
2025. december 05., péntek

AI-detektív: Erdélyben jött létre a mesterséges tartalmakat kiszűrő első romániai platform

Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.

AI-detektív: Erdélyben jött létre a mesterséges tartalmakat kiszűrő első romániai platform
2025. december 05., péntek

Omladozik a Maros-völgye egyik történelmi épülete, a pusztulás szélén a bulcsi Mocsonyi-kastély

A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.

Omladozik a Maros-völgye egyik történelmi épülete, a pusztulás szélén a bulcsi Mocsonyi-kastély
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Őrizetben egy 17 éves fiú, akit már háromszor is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök Beszterce-Naszód megyében

Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.

Őrizetben egy 17 éves fiú, akit már háromszor is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök Beszterce-Naszód megyében
2025. december 05., péntek

Nacsa Lőrinc Szatmáron: az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják

Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.

Nacsa Lőrinc Szatmáron: az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják
2025. december 05., péntek

Premontrei-ügy: elhalasztotta az ítélethirdetést az apát kilakoltatásáról a nagyváradi bíróság

Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.

Premontrei-ügy: elhalasztotta az ítélethirdetést az apát kilakoltatásáról a nagyváradi bíróság
Hirdetés
2025. december 05., péntek

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy autó Nagyváradon

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy autó Nagyváradon
2025. december 05., péntek

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
2025. december 05., péntek

„Nem csak fegyver, hanem lelkiállapot” – Közösséget épít a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola

Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.

„Nem csak fegyver, hanem lelkiállapot” – Közösséget épít a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola
Hirdetés
Hirdetés