
Egyre rosszabb állapotban van a Kommandóra vezető út, több helyen 20-30 centimétert megsüllyedt, a beomlás veszélye is fenyegeti.
2016. február 12., 11:302016. február 12., 11:30
2016. február 12., 13:342016. február 12., 13:34
Tavaly a Kovászna megyei víz- és csatornahálózat kiépítésére nyert pályázat részeként cserélték ki a vezetéket a Nagy-Bászka-patak Kommandó feletti vízgyűjtőjétől a Kovászna városhoz tartozó Tündérvölgyben lévő vízkezelő állomásig, ehhez pedig fel kellett ásni a Kovászna és Kommandó közötti egyetlen közutat.
A munkálatokat tavaly októberben fejezték be, az úttest hamarosan megfagyott, így a tél folyamán viszonylag zavartalanul zajlott a közlekedés, ám most az olvadással felszínre kerültek a hiányosságok.
„A helyzet a tavaszi olvadással, esőzésekkel még rosszabb lesz, hiszen a munkálatok során 2–3 méteres sáncokat ástak, az út felszínét pedig most már nem lehet tökéletesen visszatömöríteni” – vázolta a helyzetet Kovács Ödön megyemenedzser. Kifejtette, a szerződés értelmében a vízvezetést végző cégnek kell eredeti állapotba visszaállítania az utat. Ősszel nem vették át azt, maradt a kivitelezőcég gondozásában, mert egyértelmű volt, hogy a hideg, a fagy kendőzi a hibákat.
„Tavasszal kell helyreállítani az utat, ha nem az eredeti állapotában, de járhatóvá kell tenni” – szögezte le Kovács Ödön. Kovászna város önkormányzata akkor veszi vissza a gondnokságába, a megyei tanács pedig már az idei költségvetésben a megszokott összeg másfélszeresét utalta át az út karbantartására. A megyemenedzser szerint ha két éven keresztül megfelelően karbantartják, akkor ki tudják javítani a nagyszabású munkálatok okozta rongálásokat. Kovászna megye legmagasabban fekvő települése csupán ezen az úton közelíthető meg, a középiskolások naponta ingáznak, de itt bonyolítják le az élelmiszer-ellátást, és itt jut fel a mentő vagy tűzoltó.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!