Hirdetés

Végrehajtók a városházán?

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Nagyvárad – 5,45 millió lejes adóhátralékot követel az adóhivatal a polgármesteri hivataltól. Május ötödikén jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a törvény, amelyik lehetővé teszi a közintézmények elleni kényszervégrehajtásokat, a nagyváradi polgármesteri hivatalnak máris a végrehajtóktól kell tartania.

2007. június 05., 00:002007. június 05., 00:00

A Bihar Megyei Pénzügyi Igazgatóság kérésére ugyanis a közigazgatási bíróság május 22-én kényszer-végrehajtási végzést bocsátott ki annak az 5,45 millió lejes összegnek a behajtására, amelyhez – az ellenőrök szerint – jogtalanul jutott a polgármesteri hivatal által működtetett Nagyváradi Ingatlankezelő Hivatal. Tegnap járt le a törvény által megszabott 15 napos határidő, a polgármesteri hivatal pedig fizetés helyett a határozat felfüggesztését és megsemmisítését kérte a törvényszéktől.

Az eljárás országos szinten is premiernek számít, hiszen még nem fordult elő, hogy egy megyeközpont polgármesteri hivatala ellen léptek volna fel a végrehajtók. A közintézmények tartozásainak kényszerbehajtását lehetővé tevő a 2007/110-es törvény ugyanis épp egy hónapja lépett életbe. A törvény szerint a polgármesteri hivatalnak a fizetési felszólítás dátumától hat hónap áll a rendelkezésére, hogy költségvetéséből pénzt különítsen el a rákényszerített kiadásra. Ha ez nem történik meg, a végrehajtók lefoglalhatják az intézmény javait, hogy ezek elárverezésével teremthessék elő a kifizetendő összeget.

A pénzügyi felügyelők az ez év tavaszán folytatott vizsgálat nyomán követelnek 5,45 millió lejt a polgármesteri hivataltól. Az összeg annak a hozzáadottérték-adónak (TVA) az értéke, amelyet az ellenőrök szerint a Nagyváradi Ingatlankezelő Hivatal jogtalanul igényelt vissza. A hivatalt azonban a városháza működteti saját vállalkozásaként, így az összeg kifizetését is a polgármesteri hivataltól várják.

A városháza egyelőre nem fogadja el az adóügy álláspontját. „Bíróság elé visszük az ügyet – nyilatkozta lapunknak Emilian Sala, a gazdasági és pénzügyi osztály vezetője. – Jól felkészült jogászaink vannak, minden esélyünk megvan arra, hogy a bíróság előtt bizonyítsuk igazunkat.” Hozzátette, ha mégsem sikerülne, majd kifizetik az 54 milliárd régi lejt meghaladó adóhátralékot, melyet a pénzügyőrök szerint a társaság 2002 és 2004 között halmozott fel. Petru Filip, Nagyvárad polgármestere az ügy kapcsán bejelentette, a polgármesteri hivatalnak szándékában áll ismét a hivatalon kívüli jogi személlyé alakítani az ingatlankezelőt.

Smaranda Scridon, a Bihar Megyei Pénzügyi Igazgatóság végrehajtó igazgatója szerint a polgármesteri hivatal nem ismeri be, hogy törvénytelenséget követett el, így meg kell várniuk a minisztérium döntését. Az ötmilliárd régi lejt meghaladó összegekről szóló konfliktusok esetében ugyanis a Gazdasági és Pénzügyminisztérium is elvégzi a saját vizsgálatát. Hasonló esettel azonban még a minisztérium sem szembesült, így Sala szerint biztosan sok időt fog igénybe venni az ügy ellenőrzése. Különösen, hogy a tárca vizsgálata még el sem kezdődött.

Nemcsak az adóhivatal, hanem egy lakótársulás is kérte a kényszer-végrehajtási eljárás elindítását a nagyváradi polgármesteri hivatal ellen. A társulás egy 2006 májusában meghozott bírósági döntésnek szeretne ekképpen érvényt szerezni. A lakótársulás napi 2000 lejt, összesen pedig több mint 500 ezer lejt követel a hivataltól azért, mert a tulajdonosok által 1986-ban lakásépítésre befizetett összegből máig sem építették meg a beígért lakótömböt. A mulasztásért a Nagyváradi Vízgazdálkodási Vállalat felelős, melynek jogutódja, a Nagyváradi Vízügyi Társaság a polgármesteri hivatal tulajdonát képezi. A városháza ebben az esetben is megfellebbezte a végrehajtási határozatot, a Nagyváradi Vízügyi Társaság pedig nekilátott a félbehagyott tömbház befejezésének. Amint Emilian Sala lapunknak elmondta, a munkálatok tervét már elkészítették, jelenleg a versenytárgyalás kiírásánál tartanak. A lakóbizottságot képviselő Lucian Rãdulescu azonban úgy értékelte: javukra ketyeg az óra. A polgármesteri hivatalnak a 2006. május 16-án kiadott végleges határozat időpontjától a tömbház átadásáig napi 2000 lej kártérítést kell fizetnie a lakótársulásnak, ezt a pénzt mindenképpen behajtják a polgármesteri hivatalon, hiszen az 21 éven át jogtalanul használta az adófizetőktől, lakásépítésre beszedett összegeket.

G. G.

Keret: Temesvári precedens

Noha három évvel ezelőtt még a törvények nem tették lehetővé, egy temesvári törvényszéki végrehajtó 2004 októberében a temesgyarmati katonai repülőtéren próbálta lefoglalni a hadsereg javait az 1989-es forradalom egyik sebesültje, Adriana Palcãu számára megítélt, de ki nem fizetett 23 ezer dolláros kártérítés ellenében. A végrehajtó – azt követően, hogy kitessékelték az alakulatból – a parancsnok szolgálati személygépkocsiját foglalta le. A sajtó nyilvánossága előtti akció arra késztette a Védelmi Minisztériumot, hogy két héten belül rendezze tartozását. 

Gazda Árpád


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés