Hirdetés

Végre megépül az új nagyajtai híd az Olt felett

Több éves várakozás után elkezdődött a Nagyajtát Apácával összekötő, a Kovászna megyei úthálózat szempontjából rendkívül fontos Olt-híd megépítése – tájékoztatott Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.

Bíró Blanka

2015. augusztus 31., 23:552015. augusztus 31., 23:55

A 109 méter hosszú új betonhíd építési munkálatai a tervek szerint 600 ezer euróba kerülnek. A két települést összekötő átkelő megépítése évek óta tervben van, hiszen a régit öt évvel ezelőtt balesetveszélyesnek nyilvánították és lezárták, azonban a két faluban lakók nem törődtek a tiltással.

Tavaly egyébként a régi pallót lebontották, így a Nagyajtáról Brassóba ingázóknak és a Brassó megyei Apácáról a nagyajtai magyar iskolába beiratkozott kisdiákoknak több kilométeres kerülőt kellett megtenniük. Az új híd építése késett, mert módosítani kellett a terveken.

A nagyajtai önkormányzat több szükségmegoldást is kitalált: a polgármesteri hivatal kisbuszával vitték el az ingázókat a 12 kilométerre levő Mogyorósig, ott ültek fel a brassói buszra, de ez pluszköltséggel terhelte a diákok szüleit. Tavaly kalákában, a község erdeiből kivágott fából ideiglenes pallót is építettek, de erre nem volt engedély, néhány hónap után le is szakadt.

Kovács Ödön, Kovászna megye menedzsere a Krónikának elmondta, ha tartani tudják az ütemtervet, október elejére elkészül az új, gépkocsiforgalom lebonyolítására is alkalmas betonhíd. Első lépésben felrakják a betonelemeket, ezzel siet a kivitelező, mert az 500 tonnás daru bérlése sokba kerül, azután vasazással, majd a betonöntéssel folytatódik az átkelő megépítése. A két falu önkormányzata megígérte, hogy polgárőrökkel felügyeltetik az építkezést, mert a betonelemeken veszélyes az átkelés, azok bármikor megbillenhetnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés