
Fotó: Barabás Ákos
Folytatja a konzultációsorozatot a tanügyi törvény alkalmazási módszertanáról, az esetleges módosításokról az oktatási minisztérium, ám Király András államtitkár szerint nem valószínű, hogy a közeljövőben változtatásokra kerülne sor.
„Ez hosszú folyamat, a 2011/1-es tanügyi törvényhez már több módosító javaslat érkezett, ezeket a minisztérium összegyűjti, rendszerezi, széles körű konzultációkat tart a különböző szakmai csoportosulásokkal, majd végül kikristályosodik egy álláspont arról, hogy teljesen új tanügyi törvényre van szükség, vagy a jelenlegit kell módosítani\" – magyarázta a Krónikának a szakpolitikus.
Király András úgy véli, hogy a jogszabályt jövőre valószínűleg még nem fogják módosítani, hiszen választási év lévén nem szerepel a politikusok prioritásai között, így kevés az esélye, hogy megszavazzák.
A jelenlegi oktatási törvény kapcsán azonban számos probléma megfogalmazódott, a legfontosabb magának a rendszernek a finanszírozására vonatkozik. El kell ugyanis dönteni, hogy eltörlik-e a jelenlegi fejkvótát, vagy amennyiben megmarad, akkor is mindenképpen módosítani kell a kritériumokon, figyelembe kell venni a földrajzi elhelyezkedést, az oktatás nyelvét vagy éppen a minőségi mutatókat, fejtette ki Király András.
Hozzátette, a fogyatkozó gyereklétszám főként a szórványban jelent gondot, ahol még a törvény által előírt minimum 12 fős osztályok is nehezen alakulnak meg, ám az oktatáshoz való jogot minden gyereknek biztosítani kell, a fejkvótarendszerben pedig kevés gyerek esetén nem lehet kigazdálkodni a működéshez szükséges pénzt. Jelenleg ugyanis a diáklétszám alapján határozzák meg a pedagógusok és a kisegítő személyzet számát, ez a módszer pedig egyértelműen a nagy létszámú osztályokat favorizálja.
„A konzultáció végén mindenképpen el kell dönteni, hogy a kormány, a minisztérium a központosított rendszer mellett teszi le a voksát, vagy pedig a decentralizációt részesíti előnyben, illetve ez esetben milyen feladatokat ad át az önkormányzatoknak, és ennek mi az anyagi vonzata\" – szögezte le az oktatási államtitkár.
Megfontolandó javaslatok
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter a múlt héten Kolozsváron találkozott az észak-erdélyi és partiumi megyék főtanfelügyelőivel, ahol a tanügyi törvény alkalmazási módszertanát vették górcső alá, és a tárcavezető összesítette a módosító javaslatokat. A konzultáció során több javaslat is megfogalmazódott, így a fejkvótarendszer megváltoztatását is szorgalmazták.
Ugyanakkor szó esett arról, hogy az előkészítő osztályos kisdiákok iskolába való beíratása során csak a szülők állandó lakhelyét vegyék figyelembe, hogy a városközponti iskolákat megrohamozók ne élhessenek vissza az ideiglenes lakcímmel. További kérés, hogy a nyolcadik osztályosok Braille-írással is tehessék le a képességvizsgát, a szóbeli érettségi vizsgákat pedig már tanév közben bonyolítsák le, illetve a középiskolások számára is biztosítsanak lehetőséget arra, hogy kórházban folytassák tanulmányaikat, ez ne csak a kötelező oktatásban legyen opció.
Javasolták ugyanakkor, hogy a belügyminisztériummal közösen működtessenek mobillaboratóriumokat, hogy ki lehessen szűrni az etnobotanikus és más tudatmódosító szerek használatát az iskolákban. A főtanfelügyelők technikai jellegű módosításokat is megfogalmaztak, többek között a nyugdíjas betanító pedagógusok munkaszerződésének meghosszabbítására, vagy az igazgatók, aligazgatók számára kiírt versenyvizsga során a vizsgáztató bizottság összetételére vonatkozóan.
Működésképtelen a fejkvótarendszer
A fejkvótarendszer eltörlését sokan kérték már az utóbbi időben, ezt szorgalmazza Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő is. Lapunknak elmondta, a térség főtanfelügyelőinek álláspontját már korábban kikérte a minisztérium, és ő akkor is a fejkvóta eltörlése mellett foglalt állást.
„Mindegy, hogy egy osztályban 18 vagy 28 gyerek jár, ugyanazt a minőségi oktatást kell biztosítani. A pénz nem lehet diáklétszámfüggő\" – szögezte le a főtanfelügyelő. Rámutatott, a jelenlegi finanszírozási rendszer működésképtelen, hiszen állandóan kompromisszumokat kell kötni, ami az oktatás minőségének rovására mehet, hiszen ha csökken a gyerekek száma, csökken a finanszírozás, ám a költségek ugyanazok maradnak.
Kovászna megyében tanévenként ezer-kétezer diákkal van kevesebb, és bár ez nagy számnak tűnik, nagy a szórás, tanintézetekre lebontva csupán két-három gyerekkel van kevesebb, így az adott iskolában, óvodában nem lehet megszüntetni egy takarítói vagy könyvelői állást, magyarázta Kiss Imre. „Az oktatási rendszert valóban ésszerűsíteni kell\" – szögezte le a főtanfelügyelő, rámutatva, hogy a jelenlegi rendszerben a kisebbségi oktatás hátrányos helyzetben van, hiszen itt nem lehet nagy létszámú osztályokat kialakítani, így a pénz is kevesebb.
Someşan: szükség van a tanfelügyelőségekre
Megosztja az illetékeseket Cornel Comşa független képviselőnek a tanfelügyelőségek felszámolásáról szóló törvénytervezete, melyet a napokban vitatnak meg. A Fehér megyei képviselő úgy véli, a tanügyben decentralizációra van szükség annak érdekében, hogy a tanintézetek maguk dönthessenek az őket érintő kérdésekben, illetve a helyi közösségeket jobban be lehessen vonni az őket érintő döntésekbe.
A tervezet többek között nagyobb adminisztrációs felelősséget biztosítana az önkormányzatoknak, eszerint az igazgatókat a tanintézetek vezetőtanácsa nevezné ki, és a versenyvizsgákat is az oktatási intézmények hirdetnék meg. Egy további elképzelés értelmében a szakellenőrzéseket a Romániai Közoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) végezné. Sorin Cîmpeanu oktatási tárcavezető a minisztersége alatt hallott „legnagyobb butaságnak\" nevezte a javaslatot, de a tárca volt vezetője, Mircea Miclea is visszafogottan nyilatkozott a tervezetről. Rámutatott, a tanfelügyelőségek feladata a pedagógusok értékelése, „mentorálása\".
Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő rámutatott: a tanügyi rendszerben a tanfelügyelőségeknek meghatározott szerepe van. „A tanfelügyelőségek feladatkörébe számos feladat tartozik, talán az egyik legfontosabb a különböző szakmai vizsgák, országos szintfelmérések megszervezése. Ha ezek nem országos szinten zajlanak, akkor semmilyen biztosíték nincs arra nézve, hogy az ország bármely pontján elismerhetők vagy érvényesek\" – mutatott rá Someşan. Hozzátette, a jelenlegi oktatásszervezési keretek között nincs lehetőség az intézmények megszüntetésére, és szerinte legkevesebb tíz évnek kell eltelnie, hogy az oktatási rendszer felkészüljön egy ilyen léptékű változásra.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!