Hirdetés

Menetidőrekordot döntött Erdélyben a bécsi gyors, de csigalassúsággal haladnak a vasúti fejlesztések

Sínre tették. A Dacia nemzetközi járat 2022-ben Brassóban •  Fotó: Ovi Stîngaciu/Asociația Pro Infrastructură

Sínre tették. A Dacia nemzetközi járat 2022-ben Brassóban

Fotó: Ovi Stîngaciu/Asociația Pro Infrastructură

A Dacia nemzetközi vonatjárat 96 perc alatt tette meg a Piski és Segesvár közötti 169 kilométeres távot (négy megállóval), és ezzel jelentősen javított a vonalon jegyzett korábbi menetidőrekordon. A „bécsi gyors” sikerét azonban beárnyékolja, hogy a vasúti vágányok felújítása 11 évig tartott, és most sincs teljesen kész. Hiába a többmilliárdos szerződések, csigalassúság jellemzi más vonalak korszerűsítését is, pedig a felújítások után a vasúti közlekedés felvenné a versenyt a közútival több kulcsfontosságú erdélyi távon.

Páva Adorján

2023. június 14., 10:292023. június 14., 10:29

A vasúti megvalósításról a Pro Infrastruktúra Egyesület számolt be közösségi oldalán. A romániai infrastrukturális nagyberuházásokat figyelő civil szervezet tájékoztatása szerint 1995-től hosszú ideig 2 óra és 10 perc alatt tették meg a vonatok a Hunyad megyei Piski és a Maros megyei Segesvár közötti távot, tehát az új csúcs ennél több mint fél órával jobb.

Az említett utat Szászvárosban, Gyulafehérváron, Balázsfalván és Medgyesen is megszakító, Bukarest és Bécs között közlekedő Dacia szerelvény jelenleg legtöbb 150 km/h-s sebességgel képes közlekedni a vonalon, de ha valamennyi korszerűsítési munkálatot befejezik, akkor 160-nal száguldhat majd a 169 kilométeres össztáv mintegy 140 kilométerén keresztül.

Hirdetés

Ebből is kiderül, hogy a felújítási munkálatokat még nem fejezték be. Mégpedig a 11 évvel ezelőtt elkezdett munkálatokat – a Pro Infrastruktúra meg is jegyzi, hogy a hihetetlenül sok idő beárnyékolja a mai megvalósításokat. Az első kivitelezési szerződéseket ugyanis még 2012-ben írták alá, hogy aztán csak 2018–2019-ben kezdjék részlegesen átadni a forgalomnak az első szakaszokat, a kétvágányú vasúti pálya egyik vonalán; a legtöbbet kilenc évet kellett várni egy szakasz átadására, miközben a határidő három év volt.

A közlekedési szakembereket tömörítő szervezet felteszi a költői kérdést: az ősidők óta tartó felújítással járó kellemetlenségek (útvonal-módosítások, késések, járatcsökkentések, építkezési telepek) ismeretében vajon mennyivel csökkenhetett az utasok száma 2010-hez képest.

Közben 2021-ben is folytatódott a „rémálom”, hiszen hiába készült el mindkét vágány, továbbra is csak egyet lehetett használni, mert szintén késett az állomások elektronikus vágányváltóinak (kitérőinek) beszerzése, amelyeket külön szerződés rögzített.

Ráadásul a Fehér megyei Koslárd környékén egyik új vágányt sem lehetett használni, két éven keresztül a régi vonalra terelték a vonatokat. Több ponton csak a napokban helyezték üzembe az új berendezéseket, ezért lehet csak mostantól használni rendeltetése szerint a korszerűsített vasútvonalat.

De még itt sem ért véget a történet: a vonatok közlekedésének felügyeletét ellátó, a vasúti forgalom biztonságát szavatoló úgynevezett ETCS-rendszert (európai vonatbefolyásoló rendszer) még tesztelni sem kezdték a felújított szakaszon – működése nélkül pedig nem közlekedhetnek a szerelvények 160 km/h-s sebességgel.

A késlekedés az előzmények ismeretében finoman szólva nem túl biztató előjel, ugyanis Kürtösön öt év telt el, amíg sikeresként könyvelték el a próbákat.

Az egyesület egyébként megjegyzi: mivel a jelenleg érvényes menetrend még a korábbi állapotokat tükrözi, a Dacia nemzetközi vonat csak akkor tud ilyen gyorsan közlekedni Piski és Segesvár között, ha korábban késést halmozott fel – ellenkező esetben meg kell felelnie a hosszabb időintervallumoknak.

„Kétségbeejtő a politikusok krónikus érdektelensége mindennel szemben, ami vasúti fejlesztést jelent, még a többmilliárd eurós projektek esetében is. Kár, hiszen a menetidő-csökkenés jelentős lenne: a Piski–Arad-távot (158 km) kevesebb mint 90 perc alatt lehetne megtenni (1995-től 2 óra volt a rekord), ám a munkálatok elvégzői máris hároméves késést halmoztak fel, és még kell legalább három év a szolcsvai alagutak elkészültéig. A Brassó–Segesvár-utat (112 km az új vonalon) kevesebb mint egy óra alatt lehetne megtenni (szemben az 1995-ös 92 perccel), ám háromévnyi munka után sem kezdtek dolgozni az alagútfúrók, tehát még várunk vagy öt évet.

Idézet
A Ploiești–Bukarest–Konstanca-vonalon a vasút már felveszi a versenyt a közúti közlekedéssel, és hasonló teljesítmény érhető el Brassó–Arad és Brassó–Kolozsvár között is. Az a kérdés, hogy melyik évtizedben”

– érzékeltette a szomorú helyzetet a Pro Infrastruktúra Egyesület.

Mint ismeretes, a Brassó–Segesvár-vonal felújítása a Román Vasúttársaság (CFR) jelenlegi legnagyobb infrastrukturális beruházása: a 112 kilométeres, három szakaszra felosztott táv csaknem hatmilliárd lejből újul meg. Ám itt is az a nagy kérdés, hogy mikor, hiszen miközben a szerződés szerint jövőre el kellene készülni a korszerűsítéssel, jelenleg a munkálatok alig egyötöde készült el.

A Brassó–Apáca és Kaca–Segesvár közti vonalakon (összesen 84 km) húsz százalékon állnak, miközben a köztes, 28 km-t kitevő Apáca–Kaca-távon 15,5 százalékos a teljesítmény.

Utóbbi Brassó megyei szakaszon kellene megépülnie az ország leghosszabb vasúti alagútjainak Ürmösnél (7 km) és Homoródnál (5 km).

Hosszas késlekedés után – melyeket részben a Dunán szállított munkagépek kései megérkeztével magyaráztak – a kivitelezők idén nyáron fognak neki az alagutak fúrásának, mely a terv szerint 18-19 hónapot vesz igénybe.

A számos bosszantó késlekedés ellenére év elején még azt becsülte a Club Feroviar vasúti szakportál, hogy a tavalyi „szűk esztendő” után 2023 lehet a vasúti fejlesztések éve: nagy valószínűséggel 100 kilométernyi új vasútvonalat adnak át idén Romániában. Ez több, mint a szakemberek év eleji előrejelzése szerint idén biztosan megépülő 78 kilométernyi autópálya. A legnagyobb vasúti megvalósítások Dél-Erdélyben, a Piski–Arad-vonalon, több szakaszon várhatók, összesen 88 kilométer hosszan. Közben számos egyéb fejlesztés is folyamatban van.

korábban írtuk

Zakatol a munka: idén a vasút „lehagyhatja” az autópályát az átadott új szakaszok versenyében
Zakatol a munka: idén a vasút „lehagyhatja” az autópályát az átadott új szakaszok versenyében

A tavalyi „szűk esztendő” után 2023 lehet a vasúti fejlesztések éve: nagy valószínűséggel 100 kilométernyi új vasútvonalat adnak át idén Romániában. Ez több, mint a szakemberek szerint idén biztosan megépülő 78 kilométernyi autópálya.

Amint arról beszámoltunk, múlt héten az abszolút vasúti sebességrekord is megdőlt Romániában: A CFR Infrastructură közlése szerint egy mozdony 210 kilométer/órás sebességgel száguldott a Brăila megyei Făurei környékén kialakított, most felújított tesztpályán.

korábban írtuk

Hisszük, ha látjuk? Megdőlt a vasúti sebességrekord Romániában
Hisszük, ha látjuk? Megdőlt a vasúti sebességrekord Romániában

A Román Vasúttársaság infrastruktúrafejlesztési részlegének pénteki közlése szerint egy mozdony 210 kilométer/órás sebességgel száguldott a Brăila megyei Făurei környékén kialakított tesztpályán, ami országos vasúti sebességrekordot jelent.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása

Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában

Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában
2026. november 02., hétfő

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
2026. november 01., vasárnap

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben

Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek

A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek
2026. november 01., vasárnap

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat
2026. november 01., vasárnap

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel

A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel
2026. október 31., szombat

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét

Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét
2026. október 31., szombat

Erdély autonómiáját követelik a turisztikai népszerűsítésben

Erdély turisztikai népszerűsítésének „autonómiáját” javasolják Nagyszebenben, felróva, hogy Románia nemzetközi promóciós erőfeszítései nem következetesek és nem koherensek.

Erdély autonómiáját követelik a turisztikai népszerűsítésben
Hirdetés
Hirdetés