
Csíky Csengele szerint egyértelmű, hogy időhúzásra játszanak mindazok, akik akadályozni próbálják az iskolaalapítást
Fotó: Boda L. Gergely
Miközben javában tart a politikai szópárbaj a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalapításáról rendelkező jogszabály kapcsán, a diákok miatt aggódó szülők attól tartanak, az ügy újabb akadályokba ütközik. Sokan még mindig szkeptikusak az iskolaalapítással kapcsolatban.
2018. február 13., 17:532018. február 13., 17:53
2018. február 13., 17:542018. február 13., 17:54
Azt követően, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Pártja (PMP) bejelentette, alkotmányossági óvást nyújt be a törvény ellen, Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője a Krónikának elmondta, számukra egyértelmű, hogy időhúzásra játszanak mindazok, akik akadályozni próbálják az iskolaalapítást.
– hívta fel a figyelmet a szülők képviselője, aki tisztában van azzal, hogy a taláros testület döntésére általában több hetet vagy hónapot kell várni, ami szintén nem tesz jót az ügynek.
Csíky Csengele emlékeztetett, ahhoz, hogy egy tanintézet önálló jogi személyiséggel bírjon, legalább 300 diákja kell hogy legyen, ezért is fontos, hogy a szülők ne veszítsék el a reményt és gyerekeiket ne írassák más iskolába az elkövetkező hónapokban több ciklusban zajló beiratkozási időszakban.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyébként hétfőn este a Mediafax hírügynökségnek azt mondta,
hibás döntésnek tartja, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotmánybírósági óvást emel a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvény ellen. A szövetségi elnök leszögezte: a PNL-nek nem szabadna ilyen hibákat elkövetnie, ha a jövőben még szeretne együttműködni az RMDSZ-szel.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hibás döntésnek tartja, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotmánybírósági óvást akar emelni a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvény ellen.
Amint arról beszámoltunk, Ludovic Orban hétfőn közölte, alkotmánybírósági óvást nyújtanak be iskolaügyben, mivel az alakulat szerint sérti az alaptörvényt, ha a parlament iskolaalapítóként lép fel. Orban arra hivatkozott, hogy az oktatási törvény értelmében az iskolákat a helyi hatóságok javaslatára miniszteri határozattal alapítják.

Noha a szenátus döntéshozó kamaraként megszavazta a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvényt, mégsem biztos, hogy a tanintézet idén elkezdheti működését, mivel a liberálisok alkotmányossági óvást emeltek a jogszabály ellen.
Kedden a Traian Băsescu volt államfő vezette ellenzéki Népi Mozgalom Pártja (PMP) is bejelentette, alkotmánybírósághoz fordul. Eugen Tomac, az alakulat ügyvezető elnöke a Mediafaxnak úgy fogalmazott, „a centenárium évében vissza kell szorítani Magyarország arra irányuló törekvéseit, hogy megalázza a románokat”.
Florin Roman, a PNL képviselője szerint a magyar kormány erdélyi iskoláknak nyújtott támogatása a szegény családokból származó román gyerekek „elmagyarosításához” vezet.

Alkotmányossági kifogást emelt kedden két román ellenzéki párt a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvénytervezet ellen, az óvás előterjesztői pedig nacionalista szólamokkal támadták Magyarországot és az RMDSZ-t.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!