Városnapok időseknek és fiataloknak

Marosvásárhely n Gazdasági kiállítással, illetve a nyári színpadon tartott szépségversennyel indul ma Marosvásárhelyen az egyhetes városnapi rendezvény. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete idén is részt vett a program összeállításában, amelyből ez alkalommal sem marad ki a kedd esti, nagy népszerűségnek örvendő magyar nótaest.

2007. június 18., 00:002007. június 18., 00:00

Az EMKE szervezésében hagyománnyá vált azon személyiségek köszöntése is, akik közösségépítõ tevékenységükkel a város magyarságát szolgálták. Az idén Szabó Éva néptánctanárt, a Gyöngykoszorú találkozók elindítóját és szervezõjét, illetve Balázs Árpád földrajztanárt, útikönyv- és tankönyvszerkesztõt köszöntik hetvenedik születésnapján. Ezenkívül hangversenyt, elõadóestet és kézmûves-kiállítást is szerveznek. A hagyományokhoz híven az idén is átadják a díszpolgári, illetve Pro Urbe kitüntetéseket szerdán a Kultúrpalota Tükörtermében. A városnapok hivatalos megnyitóját csütörtökön délután tartják: felvonulást és különbözõ, régi korokat idézõ bemutatókat rendeznek  korabeli ruhába öltözött színészek és egyetemi hallgatók közremûködésével. Kirsch Attila városi tanácsos a Krónikának elmondta, a hagyományokhoz híven idén is a csütörtök este lesz az igazi ünnepnap a marosvásárhelyi magyarok számára. A Bolyai Farkas Gimnázium udvarára az óvodáskorúaktól az aggastyánokig minden helybélit várnak, elszármazottakat és itthon maradottakat egyaránt. A rendezvényen helyi együttesek lépnek fel, amelyek kortárs- és nosztalgiazenét játszanak, valamint gulyást és flekkent készítenek, de adódik majd lehetõség táncolni is.  városnapok központi rendezvényeinek az idén is a vár ad otthont, ahol a szabadtéri színpadokon színházi elõadásokat, néptáncbemutatókat és koncerteket tartanak. A vár falain belül és kívül, a Vársétányon képzõmûvészeti kiállítások, népmûvészeti tárgyak vására, sörsátrak várják az érdeklõdõket. A városnapok záróeseménye az éjféli tûzijáték lesz vasárnap.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza