Megnyitották a Sapientia 14. tanévét

Kiss Előd-Gergely 2014. szeptember 16., 18:36

Vállalja a versenyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), amelynek oktatói a diákoktól is ezt várják el, hiszen a felsőoktatási intézmény olyan embereket nevel ki, akik közösséget alkotnak, és azonos értékeket vallnak – jelentette ki Dávid László rektor a Sapientia EMTE keddi kolozsvári tanévnyitóján.

Dávid rámutatott: a felsőoktatási intézménynek idén meg kellett hosszabbítania intézményes akkreditációját, ugyanis már öt éve annak, hogy a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Hatóság (ARACIS) elvégezte az akkreditációhoz szükséges vizsgálatokat.

A Sapientia EMTE kedden tizennegyedik tanévét kezdte meg: Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen összesen 30 alapképzést és nyolc magiszteri képzést indítottak, a hallgatókat pedig mintegy 220 oktató tanítja. Dávid László emlékeztetett: az intézmény a 28 romániai magánegyetem rangsorában az első helyet foglalja el, míg az ország összesen 75 felsőoktatási intézménye közül a huszadik.

„Ha nem jött volna létre a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem, akkor nem lenne magyar nyelvű műszaki képzés az országban, ugyanis jelenleg hasonló képzést indítani szinte lehetetlen az akkreditációs feltételek miatt” – hívta fel a figyelmet a rektor.

Dávid hangsúlyozta: az igazi egyetemek közösséget teremtenek, szemben a tömegoktatás arctalanságával. Az elsőéves egyetemistákhoz fordulva az intézményvezető tanácsként Will Rogers amerikai humoristát idézte: „Érts ahhoz, amit csinálsz! Szeresd, amit csinálsz! Higgy abban, amit csinálsz!”

Kató Béla református püspök, a Sapienta Alapítvány kuratóriumának elnöke a kolozsvári tanévnyitón elmondta: az új tanévre sikerült felépítei a marosvásárhelyi kar kollégiumát, amelyben 240 hallgatónak tudnak szállást nyújtani. Hozzátette: a Sapientia EMTE tovább terjeszkedik, Sepsiszentgyörgyön ugyanis erdőgazdálkodás szakot szeretnének indítani, erre a célra 17 hektár erdőt kapott ajándékba a felsőoktatási intézmény.

A kuratórium idei célkitűzései között szerepel emellett az eddig megkezdett beruházások véglegesítése – egyrészt a csíkszeredai kar épületének felújítása, a tervek szerint ugyanakkor korszerű felszereléssel látják el a kolozsvári stúdiótermet is.

A tanévnyitón Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is részt vett, aki kifejtette: a magyar kormány büszke az általa finanszírozott Sapientia EMTE-re, amely „nem vált diplomagyárrá, évente pedig hét–nyolc helyet lép előre az egyetemeket osztályozó ranglistákon. Hozzátette: világszínvonalú egyetemet szeretnének, ugyanis a felsőoktatásba fektetett energia busásan megtérül.

Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja arról értekezett, hogy a romániai magyarság demográfiai csökkenésének megakadályozásához szükség van független, autonóm magyar intézményekre, ezért a Sapientiának feladata van: szakmai tudást, tartást és identitást kell nyűjtania diákjainak.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szintén hangsúlyozta: az iskola hatékonyan szól bele a nemzeti közösség alakulásába.

A tanévnyitó keretében az egyetem kiváló oktató díjat adott át Szép Sándor professzornak, majd az elsőéves diákok letették az esküt, emellett felavatták  a Kuncz Ödön nevét viselő perszimulációs termet. 

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat