A tudományos kutatók nemzetközi napja alkalmával Anton Anton, az ANCS elnöke a vásárhelyi orvos kutatási eredményeit méltányolta. A Benedek Imre által vezetett szívklinika munkaközössége Közép-Kelet-Európában elsõként próbálkozott a szív- és perifériás érbetegségeket õssejtbeültetéssel gyógyítani. A sikeres beavatkozás után a kórház igazgatója, Lucian Bãilã azzal vádolta Benedeket, hogy kísérleteket hajt végre betegein. A kardiológus viszont azt állítja: hatósági engedéllyel és a betegek írásban adott beleegyezésével is rendelkezett. „Amit Benedek elkövetett, az bûncselekmény. Ha rajtam múlna, kirúgnám a kórházból\" – kommentálta az egy hónappal korábban történteket Bãilã. A kórház igazgatója néhány napra el is rendelte a kardiológiai klinika bezárását, Benedek Imre beosztottjai tiltakozása után viszont kénytelen volt ismét megnyitni azt. A történtek következtében a fõorvos és társai az õket befogadó fõvárosi katonai kórházban voltak kénytelenek az újabb beavatkozásokat végrehajtani. „A kitüntetés nemcsak engem, hanem kollégáimat is megilleti, és válasz arra a hadjáratra, amit a kórház egyes vezetõi indítottak ellenem. Remélem, ezek után õk is elgondolkoznak azon, hogy ha a szaktárca, a kutatási hatóság és az akadémia méltányolja mindazt, amit teszünk, akkor nekik sem kellene folytonosan támadniuk\" – nyilatkozta lapunknak a professzor. A Benedek Imre által kapott díj az elsõ magas rangú állami kitüntetés, amelyben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem valamelyik kutatója részesült.
Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.