Vákár István: a fórumpolitizálás helyett az adminisztrációban kell bizonyítani

– Több mint egy évig töltötte be a Kolozs megyei önkormányzat ügyvivő elnöki tisztségét. Röviddel megválasztása után lapunknak úgy fogalmazott, úgy hiányzott önnek ez a funkció, mint púp a hátára. Így utólag is fenntartja véleményét? Megkönnyebbült, amikor megszabadult a felelősségtől?

– Ma is ugyanígy fogalmaznék, igaz volt, amit akkor mondtam. Nyilván könnyebb most, hogy óránként nem kerül 35 dosszié az asztalomra, ugyanakkor azt is bátran kijelenthetem: megérte. Ha bármikor adódna egy ilyen lehetőség, ha a magyar közösség érdekében fel kellene vállalni egy ilyen tisztséget – vagy púpot a hátamra, ha úgy tetszik –, újra megtenném.

Azért kerültem be a testületbe, hogy ha úgy adódik, vállaljak vezetői szerepet is. Nem volt könnyű, ellenkezőleg, komoly stresszel járó feladat, de bármikor újra elvállalnám az ügyvivő elnöki tisztséget. Miután június 10-én a liberális Mihai Seplecant elnökké választotta a képviselő-testület, két napig azt sem tudtam eldönteni, hogy akkor most szabadságon vagy munkában vagyok.

– Elkerülhetetlen kérdés: ügyvivő elnöki pozíciójában mit tudott tenni a Kolozs megyei magyar közösségért? Segítette a vezető funkció abban, hogy könnyebben érvényesüljön?

– Ügyvivő elnökként mindenkiért ugyanolyan erőbedobással kellett dolgozni, részrehajlás nélkül, legalábbis úgy kellett kinéznie. Nyilvánvaló azonban, ezt kinevezésemkor is mondtam egyébként, hogy – hasonlattal élve – az ingem közelebb áll hozzám, mint a zakóm, de a zakómat is tisztességgel viselem. S hogy a kérdésére válaszoljak: büszke vagyok arra, hogy minden magyarlakta községet új úton lehet ma megközelíteni, de felújított templomokról, sportpályaépítésről és kultúrotthon-felújításról is be tudunk számolni.

Egy év nem túl hosszú idő egyébként, de voltak nagyobb projektek, amiket én vettem át. Kertészmérnök vagyok egyébként, és akarva-akaratlanul is a kertész-gondolkodásmód áll hozzám a legközelebb. Ha például János bácsinak van egy kertje, de csak egy ásója van, akkor azzal ássa fel a kertjét. János bácsi van annyira okos, hogy tudja: egyszerre legfeljebb 3-4 centi földet áshat ki, mert ha rögtön 15 centi mélyre próbál ásni, akkor abba beletörik az ásója, és nem tudja végül a munkáját befejezni. Ez volt az én elvem is: lassan, de hatékonyan, s olykor csökönyösen kellett dolgoznom az általam képviselt közösségért.

– Milyen nehézségekbe ütközött az önkormányzat élén töltött időszakban?

– A legnehezebb az első két hét volt, amikor minden ajtó zárva volt, és lassan mindegyiket ki kellett nyitni. Az sem könnyű, amikor teljes nyitottsággal és jóindulattal próbálsz a közösség számára fontos ügyet átvinni, de folyamatosan adminisztrációs problémákba ütközöl, és tizenötször kell próbálkozni, hogy a dolgok rendeződjenek. Az első komolyabb krízishelyzet, amelyet menedzselni kellett, a repülőtér hiteligénylése volt. Annak megoldásához merészség kellett, hiszen mindenki félt attól, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) mit fog lépni.

– Horea Uioreanu volt tanácselnök korrupciós botránya többek közt épp a kolozsvári légikikötő beruházásai kapcsán robbant ki.

– Érthető, hogy mindenki aggódott a vizsgálatok miatt, de én kijelentettem: míg az aláírási jog az enyém, és a feltételek tiszták, a repülőtér bankhiteligénylését garantáló szerződést aláírom. Egyébként a DNA-ügy kirobbanása után teljesen megbénult az intézmény. Gyakorlatilag egy fizetést nem tudtak kiadni, őrület volt. Az ügy a későbbiekben is hatással volt a megyeháza működésére, mindenki szorongott, félt.

Most úgy tűnik, akárkit fel lehet jelenteni akármiért. Aztán az illetőt előbb meghurcolják, majd később derül ki, hogy hibás-e vagy vétlen. Úgy látszik, ilyen körülmények közt egy döntést gyakorlatba ültetni tízszer nehezebb, mint korábban, amikor egy politikai döntést a hivatalnokok vita nélkül végrehajtottak. Most nem így működik: a politikumnak döntést kell hoznia, ehhez forrásokat kell szereznie, és utána még meg kell győznie a közhivatalnokot, hogy ez rendben van.

– Hogyan birkóztak meg az állandó politikai csatározásokkal?

– Az RMDSZ-frakció nem a létszáma miatt erős, és nem is a „fórumpolitizálásban\" próbál bizonyítani, amit melldöngető nyilvánosság, ordibálás és folyamatos veszekedés jellemez. Mi a szakmai tudásunkkal és megbízhatóságunkkal mutatunk fel erőt. Mert a román politikában az adott szót nem igazán tartják be.

Nem volt könnyű kiállni, amikor az RMDSZ országosan ellenzékbe került, és ez itt, a megyei önkormányzatnál is bármikor megtörténhetett volna. A zárt ajtók mögött – mint mondtam, nem vagyok fórumpolitikus – gyakran bíráltam a kormányt, a szociáldemokratákat (PSD), mert sok zavaró tényező volt, és a mai napig vannak gondok. De kint, a nyilvánosság előtt tisztességes kapcsolat volt a koalíciós partnerrel, konstruktív diskurzust folytattunk.

A szociálliberális koalíció felbomlását követően a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) új többséget hozott létre a képviselő-testületben, a PSD-sek pedig megköszönték nekünk az addigi együttműködést. Nálam egyébként eddig is minden párt számára nyitva állt az ajtó, és ezután is úgy lesz.

– Térjünk vissza az ügyvivő elnöki tisztséghez. Mi az, amit negatívumként könyvel el?

– Lehet, hogy hibaként könyvelhető el az, hogy többnyire az adminisztrációs munkával foglalkoztam, és nem politizálással. De úgy éreztem, a választók azért küldtek a megyei tanácsba, hogy dolgozzam, és nem azért, hogy szépeket mondjunk és ígérgessünk, aztán meg nem történik semmi. Nem ígértem senkinek semmit, ismertem a lakosság gondjait, mert rendszeresen járok ki vidékre. Nem kell lakossági fórumokat tartani egy kis helyzetismeretért.

Ez nagyjából a különbség az adminisztráló és a „fórumpolitikus\" között: az egyik kimegy terepre, a másik nagy falugyűlést tart. Ott meg elmondja, hogy ezt meg azt fogjuk megcsinálni, de amikor számonkérésre kerül sor, akkor annyira szépen elmagyarázza, hogy ezt ezért, azt meg azért nem tudta véghezvinni. Sőt azt is megmondja, hogy ki a hibás: többnyire a másik párt.

– A tanács tagjai vagy a megyeháza hivatalnokai közül éreztette valaki önnel, hogy nem tetszik, hogy egy magyar irányítja az intézményt?

– Egy pillanatig sem éreztem, hogy ez nem tetszik valakinek. Nincs gondom a román nyelvvel, és van tapasztalatom az adminisztráció terén. Ezért tudtam az alkalmazottak nyelvén beszélni. A képviselő-testületben is a többségben lévő román tanácsosok döntöttek arról, hogy én legyek az ügyvivő elnök. Persze voltak kis vicces szurkálódások, de az nem tudott eljutni olyan szintre, hogy engem zavarjon.

Az is nyilvánvaló, hogy jobban szerették volna, hogy egy román legyen az ügyvezető, az ő szempontjukból ez normális. A tanácsban nem volt érdemi konfliktusom. Hogy a két politikai tömb verekedett mindenféle átpolitizált kérdésen, az egy dolog. Hagytam is, nem szóltam bele. De az RMDSZ-frakciót senki nem támadta, engem sem. Minden olyan projekt, amely a közösség számára fontos volt vagy elengedhetetlen a működéshez, gyakorlatilag egyhangúlag ment át a szavazásokon. Ez viszont óriási irodai háttérmunkát igényel.

Nem akartam és nem fogok soha olyan határozattervezettel előállni, amelynek sikeres átvitele egyetlen szavazaton múlik. Az volt a dolgom, hogy minden frakciót, minden kollégát meggyőzzek az igazunkról. Ezért nem voltak látványos bemutatók a tanácsüléseken sem, nem ott kell ezeket mondani, hogy hallja a sajtó, hogy mekkorákat dumál valaki. Ez egy adminisztrációs munka, megvannak a bizottságok, melyeknek a maguk során meg kell érteniük, miért fontos az adott döntés meghozatala. Ha egy vezető nem képes ezt megtenni, akkor jönnek a cirkuszok, oda a költségvetés.

– Mekkora esélyt lát arra, hogy Kolozs megyének ismét magyar elnöke lehessen?

– Azáltal, hogy elvállaltam ezt a feladatot, az RMDSZ-nek is jobb lett az alkupozíciója. Eddig ugyanis soha még csak szóba se került, hogy RMDSZ-es vagy magyar jelölt megpályázhassa a Kolozs Megyei Tanács elnöki tisztségét. Mára a román tanácsosok sem látnak ebben semmi rendkívülit. Történelmet írtunk.