
2011. november 25., 12:142011. november 25., 12:14
A korrupcióellenes ügyészek csúszópénz elfogadásával vádolják a november 1-jén letartóztatott Radu Bicát, míg Aspazia Droniuc, a kolozsvári Frarom Import Export kft. társtulajdonosa megvesztegetés vádjával áll bíróság elé.
A vádirat szerint Radu Bica a Kolozs Megyei Tanács alelnökeként időn októberben elfogadta, hogy Aspazia Droniuc 20 ezer eurót fizessen neki annak fejében, hogy az alelnök információkat adjon ki a vállalkozónak a szeptemberben felavatott Kolozsvár Aréna jövő évi karbantartására kiírandó versenytárgyalással kapcsolatban.
Bica hozzáférhetett érdemi információkhoz, mivel a megyei tanács 90 százalékos részesedéssel rendelkezik a Kolozsvár Arénát működtető társaságnak. Aspazia Droniuc többek között a sportaréna áramellátásával, az épületek biztosításával, a gyep gondozásával kapcsolatos szolgáltatásokat kívánta megszerezni cége számára, a Bicától kért információk pedig jelentős előnyhöz juttatták volna versenytársaival szemben.
A megyei tanács alelnöke október végén átvette a megígért 20 ezer euró felével egyenértékű 43 ezer lejt – a DNA ügyészei ekkor szervezték meg a tettenérését.
Radu Bicát november elsején 29 napra letartóztatták, 11-én pedig a legfelsőbb bíróság elutasította szabadlábra helyezési kérelmét. A megyei tanács alelnökét ezt követően Kolozs megye prefektusa felfüggesztette tisztségéből, néhány nap múlva pedig a Demokrata Liberális Pártból (PDL) is kizárták.
A DNA Aspazia Droniuc ellen is eljárást indított, a nő azonban szabadlábon védekezhet.
Egy héttel Bica letartóztatása után a DNA őrizetbe vette, majd letartóztatta Sorin Apostut, Kolozsvár polgármesterét – akit mintegy 95 ezer euró csúszópénz elfogadásával gyanúsítanak –, illetve Călin Stoiát, a Brantner Románia társaság vezérigazgatóját. Az ügyészek nem titkolták, hogy Apostu és Stoia ellen Aspazia Droniuc vallomása alapján indult eljárás.
| Felfüggesztették tisztségéből a csúszópénz elfogadása miatt 29 napos előzetes letartóztatásban levő kolozsvári polgármestert. A városvezetői székből a demokrata-liberális párti Sorin Apostut felfüggesztő rendeletet pénteken írta alá Florin Stamatian, Kolozs megye prefektusa. A prefektus szerint a polgármester vizsgálati fogságba helyezésével a városházán nincsenek fennakadások, a teendőket az ugyancsak PDL-s Radu Moisin alpolgármester vette át. „A rendeletet azt követően írtam alá, hogy a prefektúrára megérkezett a Sorin Apostu letartóztatását megerősítő legfelsőbb bírósági döntés” – mondta a prefektus. Hozzátette: a helyi tanács a következő napokban kell összeüljön helyettesítőt választani Radu Moisin és László Attila alpolgármesterek közül. Az RMDSZ a napokban közölte: Sorin Apostu helyébe László Attilát javasolják ideiglenes polgármesternek. Ezzel párhuzamosan a PDL kolozsvári szervezete is bejelentette, hogy Radu Moisint támogatja a városvezetői isztségbe. Daniel Buda PDL-képviselő fenyegetőző nyilatkozatai szerint ugyanakkor akár le is válthatják alpolgármesteri tisztségéből László Attilát, ha az RMDSZ nem vonja vissza javaslatát. A kolozsvári tanácsban a demokraták 16, az RMDSZ öt, a liberálisok és a szociáldemokraták pedig három-három képviselővel rendelkeznek. A közigazgatási törvény szerint ideiglenes polgármester kijelöléséhez elegendő az egyszerű többség, vagyis a helyi tanács 14 tagjának ugyanazon személyt támogató szavazata dönti el az ideiglenes polgármester személyét. A kolozsvári Ítélőtábla pénteken bejelentette: egymillió lejes óvadék ellenében szabadlábra helyezheti a vizsgálati fogságban levő Călin Stoiát, akit Apostu megvesztegetése miatt tartóztattak le. A Brantner Románia köztisztasági vállalat vezérigazgatójának szabadlábra helyezési kérelméről kedden születik végső döntés. Addig az időpontig Stoiának egy megadott bankszámlára kell befizetnie a megállapított óvadék összegét. (Lázár Lehel) |
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.