
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet is, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Barabás Miklósnak, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség.
2015. október 30., 15:112015. október 30., 15:11
A szerdán hozott ítéletet a honlapján tette közzé a bíróság. Kincses Előd, a megbírságolt Barabás Miklós ügyvédje az MTI-nek elmondta, ugyanaz az ítélet született, mint egy hónappal ezelőtt, a másik megbírságolt önkéntes, Benedek Lehel Csaba ügyében. Hozzátette, a korábbi ítéletnek immár az indoklását is megkapták, és abban a bíróság egyértelműen kimondta, hogy nem tekinthető reklámtáblának a kétnyelvű utcanévtábla, ezért nem vonatkoztatható rá a reklámtörvény.
Barabás Miklós az MTI-nek elmondta, számított a kedvező ítéletre. Hozzátette, megítélése szerint az efféle bírságokkal csupán fárasztani próbálják a román hatóságok azokat, akik jogokat kérnek számon vagy jogkövetelésekkel lépnek fel.
A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség április közepén rótt ki egyenként ötezer lejes bírságot a Cemo két önkéntesére, akiket március 20-án értek tetten kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben. A rendőrség engedély nélküli reklámtevékenységnek tekintette a kétnyelvű feliratok kihelyezését.
A bírság eltörlésére indított bírósági eljárásban az önkéntesek ügyvédje a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozott, melynek a 2008-as ratifikálásával Románia vállalta, hogy a kisebbségek nyelvén is feltünteti a helyneveket. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésükben kitértek arra, hogy a helyneveken nemcsak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, hanem az utca nevét is ki kell írni magyarul.
Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. A marosvásárhelyi magyarság 2001 óta küzd a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért. A Cemo az eredménytelen önkormányzati küzdelmet megelégelve látott neki a kétnyelvű táblák kihelyezésének.
Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!