Út szelné ketté egy Marosvásárhelyi család kertjét

„Csak nem tértek vissza az ötvenes évek? Én akkor is kikergettem az aktivistákat meg a rendőröket az udvaromról, most is megteszem. Akkor a mezőgazdasági gépeinket akarták elvinni a kollektívbe, most a kertem kéne nekik. Majd akkor adom, ha fizetnek érte!” – áll ki határozottan igaza mellett Gálfi Rozália. A Tisza utcában lakó idős özvegyasszony nyugalmát a városházáról küldött topográfusok zavarták meg, akik fel szerették volna mérni az udvarát, ahol egy utca vezetne el. Szerinte mindaddig, amíg az állam egyetlen fillért sem ajánl a tervei megvalósításához szükséges földterületért, addig nincs is miről tárgyalni.

A múlt rendszer vívmánya

A Kossuth (Călăraşilor) utcai Maros-híd folytatásaként elképzelt utcát még a nyolcvanas években álmodták meg az akkori kornak és követelményeknek megfelelni akaró városrendészek. Az egykori néptanácsot nem érdekelte, hogy terve megvalósításához több magánházat le kell bontania, gazdaságokat kell felszámolnia, a lényeg az volt, hogy a Maros túlsó partjának képét gyökeresen megváltoztassa. Az Egyesülés negyed létrehozása kettős célt szolgált: a békés, kertes kisutcákkal együtt felszámolni a magántulajdont, a leendő betonrengeteg benépesítésével pedig felborítani a város etnikai egyensúlyát. Így lett a Maroson túli egykori Angyalföldből, Moldvából betelepített lakóiról, Vrancea negyednek csúfolt városrész.

Gálfiéktól 1988-ban a Nagy Nemzetgyűlés sajátított ki egy 780 négyzetméteres területet, ezzel kettévágva kertjüket. A leendő, négysávosra elképzelt utca nyomvonalát még abban az évben közművesítették. Miután a vezetékek lefektetése befejeződött, a munkások helyreállították a kerítést, ezzel lehetőséget biztosítva a tulajdonosnak, hogy még egy ideig zavartalanul használhassa kertjét. A Gálfi család azonban hiába várta a kárpótlást, az akkori néptanács mindegyre halogatta a kifizetést. A ’89-es fordulat ismét felvillantotta a házaspár reményét: az Egyesülés negyed bővítése abbamaradt, és a több telket is átszelő utca kialakítása is tárgytalanná vált. „A többi szomszéddal együtt mi már ’90 márciusában kértük vissza az állam nevére telekkönyvezett, de általunk használt ingatlanok visszajuttatását” – mutatja az 1990. március 6-án keltezett okiratot Gálfi Károly. Rozália néni fia azonban azóta is hiába reménykedik. Sem földet, sem kártérítést nem kapott. Mint mondja, a vállalkozását is fel kellett számolnia, mivel nem kapott építkezési engedélyt műhelye bővítésére.

Az ígérgetésektől a fenyegetőzésekig

„A 90-es esztendők elején szegény édesapámnak még azt ígérték, hogy kifizetik a családot. Nem lett belőle semmi. Aztán miután Dorin Florea lett a város polgármestere, ő azzal hitegetett, hogy ad földet valahol a Somostetőn. Amikor megtudtuk, hogy lényegében valaki más tulajdonát akarja nagylelkűen nekünk adni, azt mondtuk, köszönjük, nem kérünk belőle. Apám is azt mondta, én is azon vagyok, hogy ha kell nekik a telek, vegyék meg, hisz így tisztességes, sőt van erre törvényes lehetőségük. De egyelőre még semmit nem ajánlottak érte” – panaszkodik Gálfi Károly. A férfit legutóbb tavaly, az akkor még alpolgármester Bakos Levente hívta tárgyalásokra. Akkor mindkét fél egyetértett abban, hogy az ismét időszerűvé vált útépítést nem egy újabb kisajátítással, hanem békés módon kell megoldani. Amint a volt alpolgármester is felidézi a találkozót, azzal álltak fel az asztaltól, hogy amennyiben Gálfiék nem támasztanak a valóságtól elrugaszkodott anyagi követeléseket, a hivatal megpróbálja ezeket teljesíteni. Azóta azonban fátyol borult az ígéretre.

Ennek ellenére a múlt hét végén több földmérő szakember jelent meg a Tisza utca 36. szám alatti portán, mondván, hogy az útépítés miatt fel szeretnék mérni a terepet. „Nem engedtem be őket, de egy bizonyos Zoli nevű úriember a fekete ruhásokkal kezdett fenyegetőzni. Rá nem sok időre tényleg polgárőri kíséretben jöttek vissza, de engem az sem hatott meg. Annak idején a kuláknak nyilvánított apámat is elvitték a fekete bőrkabátosok, az uramat is állandóan hurcolta a Szekuritáté, de engem nem érdekel. Legalább annyit mondanának: itt van tíz bani egy négyzetméter földért, de semmiféle ajánlattal nem jöttek” – fakad ki Gálfi Rozália. Amint fia is megerősíti, megboldogult édesapja a sorozatos visszaélések áldozata volt. Miután a hatóságok hosszú évekig húzták-nyúzták egy másik, bírósági ítélettel visszaszerzett tízhektáros földterület átadását, a 72 éves öregember agyvérzést szenvedett. „Hiába volt a kezünkben a bírósági végzés, csak rá jó másfél évtizedre, a tavaly kaptuk vissza a Gyümölcsfa utcai földjeinket. Az egyik hivatalnok meg is mondta: ha az út érdekében lemondunk a Tisza utcai követelésünkről, megkapjuk a Gyümölcsfa utcai tízhektáros földünket” – állítja Gálfi Károly.

Egyeseknek szabad, másoknak nem

Dorin Florea polgármester több ízben is kijelentette: mindössze egy-két család akadályozza az útépítési tervek megvalósítását, ezzel tovább gerjesztve az Egyesülés negyedbeli forgalmi gondokat. Legutóbb a környékbeli parkban tartott választási kampánybeszédében bírálta az „akadékoskodókat”. Az eredeti elképzelést, a híd folytatásaként kialakítandó négysávos utat viszont egy besztercei vállalkozó hiúsította meg, aki éppen erre a lehetséges nyomvonalra kezdett egy tömbházat építeni. Az általunk megszólaltatott önkormányzati képviselők közül sem Benedek István, sem Bakos Levente, sem Dávid Csaba nem emlékszik, a tanács mikor hagyta jóvá a tömbház építését. Mi több, utóbbi kettő a Krónikától szerzett tudomást a létesítményről. Mindannyian furcsállják, hogy míg egyeseknek az udvarát akarják felszámolni, mások a szomszédban tömbházat is építhetnek. „Nem tudok arról, hogy az önkormányzatnak lenne pénze Gálfiékat kifizetni. Ezért csak azt tanácsolhatom, a kaput zárják be, és udvarukra ne engedjenek be senkit!” – javasolja Benedek István.