
Eldőlt, hogy a megyeszékhelyek külön elbírálás alá esnek a 2014–2020-as európai uniós költségvetési ciklusban a Regionális Operatív Programban (ROP) – közölte Antal Árpád.
2015. október 09., 15:272015. október 09., 15:27
Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, a megyeszékhelyeknek – akárcsak az előző ciklusban a metropolisövezeteknek – nem kell majd a finanszírozás egy részéért egymással versenyezniük, egy összeget automatikusan megkapnak, erre pedig határidőre be kell nyújtaniuk a terveket.
Megtudtuk, jelenleg arról vitáznak, hogy ezeket a pénzeket miként osszák el – az egyik forgatókönyv szerint minden megyeszékhely egyforma összeget kapna, a másik változat szerint a város mérete, a lakosság számának függvényében súlyoznának. Ezeket az EU-s pénzeket a tömegközlekedés korszerűsítésére, a közintézmények hőszigetelésére, bölcsődék, óvodák építésére, felújítására használhatják fel a városok. Antal Árpád azt mondja, az optimista változat szerint Sepsiszentgyörgy 30 millió eurót hívhatna le, ám ha mégis figyelembe veszik a város nagyságát, akkor 15–18 millió eurót, és szerinte ez is jelentős összeg városfejlesztésre.
Amint arról beszámoltunk, a ROP 4-es tengelyén mintegy 1,1 milliárd eurót hívhatnak majd le verseny nélkül a megyeszékhelyek. A polgármesterek azért javasolták ezt a megváltoztatott finanszírozási módot a fejlesztési minisztériumnak, hogy ezzel próbálják távol tartani a politikát a közigazgatástól. Eddig ugyanis az EU-s pénzek lehívásakor is számítottak a szubjektív tényezők, például nagyobb összegekre számíthatott, aki kormányon volt, mint aki ellenzékből próbálkozott.
Antal Árpád ugyanakkor arról is beszámolt, hogy ebben a költségvetési ciklusban a 20 ezer lakosnál nagyobb települések pályázhatnak a mélyszegénységben lévő negyedeikben az életminőség javítására, Sepsiszentgyörgy él ezzel a lehetőséggel, már korábban elkészítették a stratégiát a romák által lakott Őrkő negyed felzárkóztatására. Szakiskolák épületeinek a korszerűsítésére is lehet majd pénzeket lehívni, erre is pályáznak, bár a polgármester szerette volna, ha a város három nagy gimnáziumát korszerűsítették volna, ám erre valószínűleg nem lesz kiírás.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!