
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egészalakos szobra a Teleki-kastély kertjében
Fotó: Rostás Szabolcs
Kívül-belül felújítják a Petőfi-múzeumnak otthont adó Teleki-kastélyt a Máramaros megyei Koltón, ahol a forradalmár költő a mézesheteit töltötte. Bővítenék az emlékhelyet is.
2017. december 05., 11:372017. december 05., 11:37
2017. december 05., 11:562017. december 05., 11:56
Teljes felújításban lesz része a következő két évben az egyik legismertebb erdélyi Petőfi-emlékhelynek, a koltói Teleki-kastélynak. A 18. század közepén, Mária Terézia uralkodása idején épült barokk épület – amelyben a múlt század nyolcvanas éveiben alakították ki a jelenlegi Petőfi-múzeumot – napjainkra meglehetősen rossz állapotba került, ezért nagyon időszerűvé vált a teljes körű rehabilitáció.
Nem véletlenül, hiszen államosítása után, a kommunizmus idején – mint megannyi erdélyi kastélyban – szórakozóhely és raktár is működött benne, kéménye bármikor összeomolhat, az emeleten pedig néhány fokkal hűvösebb van, mint odakint, s ez ilyenkor télvíz idején nem kedvez a vendégforgalomnak.
A műemlék tulajdonosa, a Máramaros megyei község önkormányzata a 2014–2020-as Regionális Operatív Program révén nyert 6,8 millió lejes (másfél millió euró) európai uniós forrást a felújításra.
– nyilatkozta a Krónikának Csendes Lajos, a 2600 lelkes, 55 százalékban magyarok, negyven százalékban pedig romák lakta Koltó elöljárója.
Az idén szeptemberben indult, kétéves futamidejű pályázati program értelmében a kivitelezési szerződés aláírásától számított huszonnégy hónapon belül kell végrehajtani a kastély megerősítését, felújítását, valamint a kiállítási feltételek jobbítását.
Beépítik az épület tetőterét is, ahol cégek, szervezetek számára konferenciatermet alakítanak ki, a kastélyfelújítást kihasználva ugyanis az önkormányzat az idegenforgalmat is fellendítené a Nagybánya melletti településen.
– magyarázta lapunknak a polgármester. Egyébként a pályázati célkitűzések közé tartozik az is, hogy a felújított műemléket iktassák a belföldi és nemzetközi utazási irodák által megjelölt legalább öt turisztikai, kulturális, vallási programba. Megtudtuk, a kastélyt övező másfél hektáros park felújítására egyelőre nem rendelkeznek forrással, viszont a szakhatósági előtanulmányt már elkészítették a budapesti kertészeti egyetem munkatársai.
(Kívánsága szerint ide temették 1892-ben Teleki Sándort is, hamvait aztán a család akarata szerint 1936-ban a koltói köztemetőben helyezték végső nyugalomra.) A koltói kastély leghíresebb uráról, gróf Teleki Sándor honvédezredesről, emlékíróról, valamint barátjáról, Petőfi Sándorról vált nevezetessé, mindazonáltal megfordult a birtokon Jókai Mór író is.
eközben 28 új verssel gazdagította a magyar irodalmat. A költő házasságkötésének és mézesheteinek 170. évfordulóját idén szeptemberben rendezvénysorozattal ünnepelték Koltón.
A kastélyban kiállítás emlékeztet lakóira és a neves vendégekre
Fotó: Rostás Szabolcs
A múzeum emeleti részén jelenleg két szobában tekinthetők meg a költőhöz és hitveséhez, valamint a korabeli hírességekhez fűződő emlékek: ruhák, festmények, szobrok, az itt született versek, Szendrey Júlia hímzőasztala, valamint a rózsafából készült nászágy.
Kádár Helén idegenvezető lapunknak elmondta, évente mintegy tízezren látogatják a kastélyt és a múzeumot, a vendégek több mint kilencven százaléka magyarországi. A pályázati program – amelynek keretében három új munkahely is létesül a kastélymúzeumban – további célkitűzése, hogy az emlékhely évi látogatottsága öt százalékkal növekedjék a felújítástól számított 36 hónapon belül.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!