2007. augusztus 27., 00:002007. augusztus 27., 00:00
Ez a tanulmány tartalmazza az erős és gyenge pontokat, a lehetőségeket és a veszélyeket, amelyeket négy területen – szociális szolgáltatások, oktatás, gazdaság és kultúra – igyekszenek meghatározni. A helyzetfelmérés elkészítése és az együttműködési lehetőségek feltérképezésének elsődleges célja, hogy konkrét projekttervezeteket állítsanak össze. A kidolgozott tervek alapján a jövőben könnyebben lehívhatóak lesznek az Unió által a határ menti együttműködés fejlesztésére kiírt pályázati források. A szatmárnémeti önkormányzat jelen projektjének keretében egy tanácsadó irodát is létrehoznak. Az iroda fő tevékenysége segítséget nyújtani az együttműködni kívánó cégeknek, hatóságoknak és civil szervezeteknek a tájékozódásban, illetve a határon túli partner megtalálásában.
A közmeghallgatáson az eddig elért eredményekről, tapasztalatokról számoltak be, és további együttműködési javaslatokat vártak a megjelentek részéről. Viorel Solschi szatmárnémeti alpolgármester és egyben a projekt vezetője örömmel számolt be arról, hogy már két cég is érdeklődött a romániai lehetőségekről. Egy ruhagyár és egy földieper-termesztő vállalat, akik tevékenységüket kiterjesztenék az ukrajnai határ menti régióra, már felkeresték az alpolgármestert. A legnagyobb érdeklődést a kárpátaljai vezetőség körében a Szatmár megyei szociális szolgáltatások viszonylag magas színvonala váltotta ki. Elsősorban ebben a témában szeretnének egy közös projektet kidolgozni, amelynek alapján tapasztalatcsere céljából Szatmárnémetibe jönnének a szomszédos országból. „Nagyon meglepődtek partnereink, amikor közösen meglátogattunk néhány szociálisgondozóotthont, elsősorban a civil szervezetek, a Caritas és a Hans Lindner Alapítvány intézményeit – fejtette ki az alpolgármester. – Kijelentették, hogy szívesen jönnének hozzánk tapasztalatcserére, hogy a saját szolgáltatásaik színvonalát fel tudják zárkóztatni a mieinkéhez.” A szociális segítségnyújtás terén már sikerült megtalálniuk a határ két oldalán levő térségek „erős” és „gyenge” pontjait, és ezek alapján megszervezhetik a közös tevékenységeket. A projekt szakértőcsapata szerint a Szatmár megyében elért eredmények elsősorban a civil szféra aktív részvételének köszönhetőek. Az ukrajnai régió gyenge pontjait az erősen központosított szociális szolgáltatási rendszer, a pénz- és szakemberhiány jelenti, elsősorban a falvakban. Ezenkívül nem rendelkeznek például éjszakai menedékhelyekkel, olyan bentlakásos intézményekkel, ahol a bántalmazottakat időlegesen elhelyezhetnék és házi beteggondozói szolgálatuk sincs. Ugyanakkor kifogásolták azt is, hogy az egyházak nem vállalnak szerepet az ilyen jellegű tevékenységekben. Az erősségnek számít mindkét oldalon, hogy alig vannak nyelvi korlátok a két ország határ menti régióinak lakói között. Mindkét részen vegyes a lakosság, és a román mellett a magyar nyelvet is széles körben ismerik, ami jelentősen megkönnyíti majd a jövőbeli együttműködést.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.