2011. március 08., 08:512011. március 08., 08:51
A restaurálás alatt álló műemlék épület falai az utóbbi években folyamatosan megrepedtek, hiába próbálkoztak valamennyi eddig ismert javítási módszerrel. A legfrissebb kutatások szerint az imaház alatti földréteg folyamatos mozgása okozza a gondot, ugyanis a talaj vizes és töltött, mivel ezelőtt ott állt a történelmi Szatmár várának egyik bástyája, és a Szamos szabályozott árterülete is közel van. A restaurátorok úgy döntöttek, egy Nyugaton bevált módszerhez folyamodnak, és a templom alapja alatt a talaj minőségétől függően 7-9 méter mélységben erősítik meg a földréteget. A megoldást a polimerek jelentik, amelyeket beinjekcióznak a talajrétegbe, ezzel töltve ki az ott lévő repedéseket, így akadályozva meg a további mozgást. Ez a megoldás itthon még nem elterjedt, külföldön azonban már kiemelkedő eredményeket értek el ezzel. A megoldás nagy előnye, hogy nem kell szétbontani az épületek alapját. A tényleges restaurálás csak az alapok megerősítése után kezdődik.
----------------
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).