Amint arról beszámoltunk, a tervezés elõtt álló út nyomvonalát az elmúlt idõszakban többször is módosítani kellett, mert egy része – fõként Jedd és Marosvásárhely határában – beépült. Az újabb módosítással ugyanakkor a mintegy 11 kilométeresre tervezett út hossza legalább másfél kilométerrel rövidülne le. A marosvásárhelyi és a megyei önkormányzat fõépítészei szorgalmazták, hogy még e héten ismertessék a módosító javaslatokat a munkálatok elõtanulmányát elkészítõ tanácsadó céggel. Kérdésünkre, miszerint egy negyedik változat kidolgozása nem okozhat-e újabb késleltetést a munkálatok megkezdésében, Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester határozott nemmel válaszolt. Úgy vélte, a nyár végén az Országos Útügyi Hatóság (AND) valóban nekilátna az útépítésnek, azt a nyomvonal két végében kezdhetné. „Amíg dolgoznak a két település határában, addig sikerül letisztázni, milyen nyomvonalat követnénk Jedden. Az a helyzet, hogy az eddigi nyomvonalak régi kataszteri adatok alapján készültek. Azóta sok minden változott” – mondta Csegzi, utalva azon építkezési engedélyek kibocsátására, amelyek által „sikerült” beépíteni az éppen aktuális nyomvonal bizonyos részeit. Szerinte az sem jelenthet gondot, hogy a városi és megyei hatóságok immár négysávos utat kérnek. „Ha a kormány felvállalja a pluszköltségeket, akkor a munkálatokat finanszírozó Világbanknak biztos nem lesz ellenvetése” – vélte az alpolgármester. Az AND tervei szerint a terelõutat már évekkel ezelõtt meg kellett volna építeni, de az útügyi hatóság élén történõ gyakori változások mindig újabb halasztást eredményeztek. A legutóbbi egyeztetések nyomán Ciprian Dobre prefektus biztosra ígérte a munkálatok idei elkezdését. Ehhez viszont újabb elõtanulmányra és tervre van szükség, mivel az eddigiek részben elavultak, részben kivitelezhetetlenek.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.