Hirdetés

Újra második fordulót szerveznek Váralmáson

Ismét második fordulót tartanak a Szilágy megyei Váralmás községben szervezett, megismételt időközi polgármester-választáson, miután a tisztségre pályázó három jelölt közül vasárnap senki nem érte el az abszolút többséget.

Gyergyai Csaba

2011. március 01., 10:282011. március 01., 10:28

A március 6-án tartandó újabb megmérettetésen az első fordulóban 490 voksot szerző RMDSZ-es Gál Máté István tanácsos és a liberális párt 497 szavazatot begyűjtő képviselője, Dănuţ Emil Ţuruca, a település alpolgármestere verseng majd a tisztségért. A demokrata-liberális Alexandru Ovidiu Ghila 77 szavazattal maradt le a második fordulóról.

A választási listán 2052 szavazati joggal rendelkező helybeli szerepel, és 1400-an járultak az urnákhoz. Váralmáson egyébként 12 évig magyar polgármester, Újvári Jenő töltötte be a tisztséget, az elöljáró azonban betegnyugdíjba vonult, ezért február 20-án választást írtak ki. Akkor az RMDSZ jelöltje és a szociáldemokrata Claudiu Bălan jutott be a második fordulóba, utóbbi ellen azonban óvást nyújtottak be a demokrata-liberálisok és a liberálisok – szerintük összeférhetetlenség áll fenn, mivel Bălan volt községi jegyző későn mondott le a tisztségről –, melynek nyomán néhány nappal később a Szilágy megyei táblabíróság semmisnek nyilvánította a választás eredményeit, és kérte a procedúra megismétlését.

A Kalotaszeg északnyugati részén fekvő településen a magyarság aránya a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 34 százalék körüli, a Krónikának nyilatkozó Gál Máté István azonban nem hiszi, hogy vasárnap etnikai szavazás dönt a polgármesteri tisztség elnyeréséről. „Alexandru Ovidiu Ghila, a település jelenlegi alpolgármestere tudomásunk szerint csak akkor maradhat tisztségben, ha nem Dănuţ Emil Ţuruca nyeri a voksolást. Számítunk tehát arra, hogy Ghila támogatói ezúttal mellém állnak” – mondta a polgármesterjelölt. Gál Máté István négy RMDSZ-es kollégájával együtt tagja a 11 tagú önkormányzati képviselő-testületnek.
-----

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés