Fotó: A szerző felvétele
Közben munkások szerelik a központi fűtést, javítják a nyílászárókat, vakolnak, festenek. Az épület felújítása, korszerűsítése közel hatszázezer lejbe kerül; az összeget a kormány tartalékalapjából pályázta meg az önkormányzat. A szecessziós stílusjegyeket viselő épület díszítőelemeinek restaurálási munkálatait a gyergyószárhegyi származású festő-restaurátor, Czimbalmos Attila irányítja. A kultúrotthon építését 1928-ban Csiszár Lajos építészmester vezette, aki Kós Károly tanítványa volt.
„Annak örülök leginkább, hogy a munkálatok elvégzésére kiírt pályázatot helyi vállalkozó nyerte” – jelentette ki Gábor László polgármester, aki szerint ez garanciát jelent a minőségi munkára. A kormánytól kapott öszszegből lényegében a tavaly megkezdett munkálatot folytatják. A múlt évben ugyanis saját anyagi forrásokból sikerült feljavíttatni a tetőszerkezetet, a kormány tartalékalapjából igényelt összeg pedig kapóra jött a munkálatok folytatásához. Az összegből a külső-belső javítás mellett a színpad, színészi öltözők, irodahelyiségek, mosdók és illemhelyek kialakítására, illetve a pincében elhelyezett konyha korszerűsítésére, valamint a Cika Kulturális Alapítvány használatában lévő terem teljes felújítására is futja. Emellett bevezetik a vizet az épületbe, kazánházat és központi fűtést szerelnek fel, az ablakokat hőszigetelő nyílászárókra cserélik. „A fából készült keret és a tokozat marad” – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: noha a kultúrház nem szerepel a műemlékek hivatalos jegyzékében, szépsége miatt különös gondot fordítottak arra, hogy minden része visszanyerje eredeti formáját. Ebben segítségükre volt az is, hogy a helybéli András Ferenc, egykori helyi tanácsos több mint fél évszázadon át őrizgette az épület 1928-ban készült műszaki leírását. „A leírásban még a díszítések színezését is pontosan rögzítették” – magyarázta Czimbalmos Attila, elégedetten szemlélve, hogy az alaposan megrongált kördíszítést a falak mentén sikerült gipszből teljesen rekonstruálni. A restaurátor elmondta, sem Magyarországon, sem Erdélyben nem találkozott még ilyen szép kultúrotthonnal. A munkálatok befejezését augusztus közepére tervezik, a Nagyboldogasszony-napi búcsú alkalmával megszervezett falunapokon adják át a felújított épületet.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.