
Fotó: Krónika
2007. október 04., 00:002007. október 04., 00:00
Szándékukat a Romani Criss roma érdekvédelmi szervezet is támogatja, jelentette be a Mediafax hírügynökségnek Marian Mandache, a szervezet jogásza. A 13 évvel ezel?tti hadrévi konfliktus során négyen életüket vesztették, 14 ház pedig leégett, amikor a helybéliek egy korábban gyilkosságot elkövet? férfi után kutatva rátámadtak a helyi roma közösségre. Bár az érintett román nemzetiség? hadrévieket a hazai igazságszolgáltatás kártérítés kifizetésére kötelezte, a romák pert nyertek az Európai Emberjogi Bíróságon is. Ennek értelmében az állam kártérítést fizetett a romáknak, így – a Külügyminisztérium szerint – nem követelhettek újabb összeget a helyi román lakosoktól. A tizenegy hadrévi román fellebbezett a ludasi bíróságon, amely érvénytelenítette a vagyon zárolására vonatkozó rendelkezéseket. A romák a marosvásárhelyi törvényszéken megfellebbezték a ludasi bíróság döntését, azonban fellebbezésüket visszautasították.
A hadrévi konfliktus 1993. szeptember 20-án kezd?dött három roma veszekedésével, amikor L?c?tu? Râpa Lupian megkéselte Cr?ciun Che?ant, aki belehalt a sérülésbe. Lupian egy házban rejt?zött el a hatóságok el?l, és újabb gyilkosságokkal fenyeget?zött, ezért a helybeli lakosok felgyújtották az épületet. A konfliktus során összesen 14 ház égett porig, négyen pedig életüket vesztették. A romák a hadrévi lakosok ellen az országban indított perek mellett Starsbourgban beperelték a román államot. Az emberjogi bíróság 2005-ben a felek kiegyeztek, és ennek értelmében az államnak 500 ezer euró kártérítést kellett fizetnie az érintett 22 hadrévi romának. Az ítélet szerint a hadrévi romák ügyének vádlottjai az Emberi Jogok Egyezményének több pontját megszegték, többek között a kínzást és az embertelen, megalázó bánásmódot tiltó, illetve a méltányos perre vonatkozó cikkelyeket is. A hazai perekben id?közben született döntések értelmében a helybéli románoknak összesen mintegy 1,9 milliárd régi lejes kártérítést kellett volna kifizetniük. A romák kérésére a ludasi bíróság 2005-ben elrendelte az érintett románok javainak lefoglalását. A hadrévi románok fellebbeztek a döntés ellen. A fellebbezésnek helyt adtak, a helybéliek kártérítésre való kötelezettségét érvénytelenítették.
Gyergyai Csaba
(fotó: Kovács Emil/archív)
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.