
Váradszentmárton község példájára Fugyivásárhely is beolvadna Nagyváradba, hogy javuljon a helyi életminőség. Ioan Pop, a megyeszékhellyel szomszédos település polgármestere a Bihon.ro hírportálnak elmondta, a község lakosainak kérésére megváltoztatta korábbi véleményét.
2015. április 22., 19:502015. április 22., 19:50
Egy évvel ezelőtt ugyanis visszautasította párttársa, az ugyancsak nemzeti-liberális párti (PNL) Ilie Bolojan nagyváradi városvezető fúzióra való meghívását.
A megyeszékhely elöljárója akkor valamennyi szomszédos településnek ajánlatot tett az adminisztratív és területi egység kialakítására, ám rendre mindegyikük elutasította azt. Így májusban csupán Szentmárton bekebelezésére írnak ki népszavazást, de amennyiben a Ioan Pop fugyivásárhelyi elöljáró által előterjesztett helyi határozattervezet sikerrel jár, úgy akár a jelentős magyar kisebbséggel rendelkező településen is lehet majd referendumot szervezni a kérdésben.
„Ha így döntünk, akkor személyesen fogok házról házra járni, hogy elmagyarázzam az egyesülés előnyeit a kétkedőknek\" – szögezte le Pop. Rámutatott, hogy a község lakóinak több olyan igénye is van, amelyeket nem tud megoldani. „Zavar például, hogy a kolozsvári országút a falu kellős közepén halad át. Mindennap legalább 150 autó halad el minden egyes ház előtt tíz perc leforgása alatt, így a helyeik alig tudnak parkolni. Ha Váradhoz tartoznánk, most Fugyivásárhelyt is megkerülné a körgyűrű\" – ecsetelte Pop.
Hozzátette, hogy a tömegközlekedés is problémát okoz a község lakói számára. „Hiába panaszkodnak nálam, mert a fuvarozó nem a polgármesteri hivatallal áll szerződésben\" – mondta Pop, aki szerint több érv szól a fúzió mellett, mint ellene. Szerinte ezt a jelenleg még tiltakozó állattenyésztők is be fogják látni.
Egyébként Szentmártonnak a Váradhoz való csatolását sem pártolja mindenki, a helyi magyarság például arányának a csökkenésétől tart, miközben a már évtizedekkel korábban a városhoz csatolt Biharpüspöki elhanyagoltsága további kérdőjeleket vet fel a megyeszékhely bővülését illetően.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!