Hirdetés

Újabb medvemenhelyet hoznak létre Erdélyben

Medvemenhely

Medvemenhely. Az új létesítményt Brassó megyében hozzák létre

Fotó: Facebook/ AMP Libearty - Bear Sanctuary

Brassó megyében már dolgoznak egy medvéknek szentelt rezervátum létrehozásán, a medvemenhely egyben átnevelő központként is szolgál majd a problémás felnőtt példányok és az árva kölykök számára – közölte a Brassói Rádió.

Krónika

2025. augusztus 14., 13:432025. augusztus 14., 13:43

A medvemenhely a Keresztényhavas-hegységben található, és a környezetvédelmi minisztérium projektje keretében, európai forrásokból, a Kronstadt helyi állami erdőgazdálkodási hatóság partnerségével valósul meg. A kerítés építése már megkezdődött.

Idézet
Egy komplexumot építünk a barnamedve gondozására, rehabilitációjára és védelmére, amelyben körülbelül 60-70 példányt fogunk elhelyezni. Néhányat talán véglegesen, azokat az egyedeket, amelyek problémákat okoznak, behatolnak a házakba, a gazdaságokba, és már nem rehabilitálhatók.

De lesz egy rehabilitációs részlegünk is, és itt azokról a kölykökről beszélünk, akiket idehozunk, és akik akkor kerülnek szabadon, amikor elérik azt a kort, amikor már önállóan boldogulnak. Kutatásokat, oktatási tevékenységeket, sőt, látványosságokat is szervezhetünk. Meg lehet nézni a medvét a természetes környezetében” – nyilatkozta Mihai Zub, a Kronstadt helyi erdőgazdálkodási hatóság képviselője.

Hirdetés

A projekt értéke 6,2 millió lej, a komplexum pedig körülbelül 62 hektáron fog elterülni.

Mint ismeretes, Brassó megye is azon régiók közé tartozik, ahol komoly problémákat okoznak a medvék, és a hatóságoknak nincs sok megoldásuk a helyzet kezelésére – emlékeztetett George Scripcaru, Brassó polgármestere.

„Egyrészt a környezetvédelmi minisztérium a medve tulajdonosa. A törvény szerint a polgármesternek intézkedéseket kell hoznia az emberek védelmére az állatok jelentette veszélyekkel szemben, de amikor tenni kell valamit, nincs rá lehetőség.

Idézet
Ez az egész történet, hogy normálisnak tekintjük, ha a medve a város negyedeiben járkál, szerintem rossz irányba visz minket. Más országokban, amikor egy medve megjelenik valahol, az jókora felfordulást okoz. Nálunk már banális dolog, hogy a medve emberek között jár, lejön a városnegyedekbe”

– mondta a polgármester.

Mint ismeretes, Brassó megyében Zernyesten már működik egy medvemenhely.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők

Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.

Nemzetpolitikai konszenzust sürgetnek a külhoni magyar vezetők
2026. július 24., péntek

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
2026. július 24., péntek

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben

Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.

Orbán Viktor elmondta, mi a „fegyvere” a medvék ellen Erdélyben
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért

Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.

Nem csak lakást adnak: tízéves felzárkóztatási program indul a pataréti családokért
2026. július 23., csütörtök

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére

Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.

Az eurózónához csatlakozás esély, de önmagában nem garancia a jólét növekedésére
2026. július 23., csütörtök

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét

Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.

Még inkább felgyorsítanák a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés ütemét
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs

Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.

Sorozatrabló bukott le egy erdélyi városban: újabb támadása után kattant a bilincs
2026. július 23., csütörtök

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt

Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.

A Nagyváradnak járó uniós források felfüggesztését kérik civil szervezetek a Pride-felvonulás betiltása miatt
2026. július 23., csütörtök

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”

Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.

„Az autonómia nem célja, hanem eszköze a megmaradásnak”
Hirdetés
Hirdetés