A kanyaró szövődményei okozták egy alig egyéves és három hónapos gyermek halálát Temes megyében, a kislány nem volt beoltva – közölte csütörtökön Valentin Popescu, az egészségügyi minisztérium szóvivője a News.ro hírügynökséggel.
2016. december 29., 20:342016. december 29., 20:34
2016. december 29., 22:572016. december 29., 22:57
A kanyarójárvány okozta halálesetek száma ezzel kilencre emelkedett – öten Arad megyében, ketten Temes megyében, Bukarestben és Dolj megyében pedig két gyermek halt meg ebben a betegségben, többségük nem részesült védőoltásban. A tájékoztatás szerint a kisgyereket előbb az egyik temesvári kórház fertőző betegségeket kezelő osztályára utalták be, majd miután állapota romlani kezdett, átkerült az intenzív osztályra, ahol december 18-án elhunyt. A bukaresti Cantacuzino Intézet megállapította, hogy a gyermek a kanyaró szövődményei miatt halt meg. Romániában idén ütött ki súlyos kanyarójárvány, év eleje óta közel 2000 megbetegedést regisztráltak 33 megyében, ehhez képest tavaly alig hét betegről tudtak a hatóságok. A kór Erdélyt és a Bánságot is nagyban érinti: a legtöbb megbetegedést Arad (462), Temes (296), Maros (256) és Beszterce-Naszód megyében (129) jegyezték.
Az egyre aggasztóbb kanyarójárvány miatt a szaktárca az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), a romániai közegészségügyi intézettel, a háziorvosok egyesületével és az ENSZ Gyermekalapjával, az UNICEF-fel közösen új oltásstratégiát dolgozott ki, illetve ültetett gyakorlatba. A program szerint a kisgyermekeknek már 9 hónapos korukban meg kell kapniuk a kanyaró, a rózsahimlő és a mumpsz ellen védelmet nyújtó úgynevezett ROR-vakcinát. A országos oltásnaptár alapján a gyermekeknek tizenkét hónapos, majd ötéves korukban adják be ismét a háromkomponensű vakcinát. A minisztérium arról is rendelkezett, hogy a háziorvosok tájékoztassák a fejleményekről az érintett szülőket, illetve azonosítsák azokat a gyermekeket, akiket nem oltottak be, holott meg kellett volna kapniuk a vakcinát. A szaktárca nemrég arról is beszámolt, hogy elégséges oltóanyag áll rendelkezésre, országos szinten körülbelül 300 ezer adagot raktároztak el. Az év folyamán többször is gondot okozott az oltóanyaghiány, Erdélyben is számos szülő arra panaszkodott: hiába akarja beoltatni gyermekét, mert nem tudja beszerezni a vakcinát.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.
szóljon hozzá!