2011. július 28., 07:562011. július 28., 07:56
Nemhivatalos információkra hivatkozva a Citynews.ro úgy tudja, hogy a szóban forgó csalást állítólag egy diák jelentette, akit puskázás miatt kizártak az idei nyári érettségi vizsgáról. A végzős diák azt nyilatkozta, hogy több társával együtt számottevő összeget pótolt be a protokollköltségekbe, 150 lej és 300 euró közötti összegeket említ az internetes újság. A hírportál arról is beszámol, hogy az ügyészek kivizsgálás céljából már elvittek egy számítógépet az iskolából. A megyei tanfelügyelőség szóvivője, aki éppen szabadságon van, lapunktól értesült az esetről. Elmondta, tudomása szerint a megye valamennyi vizsgaközpontja be volt kamerázva.
Az Emaramures.ro híroldal szerint egyébként a tanfelügyelőséghez még nem érkezett hivatalos értesítés a kivizsgálásról. Mint írják, a középiskola valóban be volt kamerázva a vizsgák idején, így az ügyészek követni tudják az érettségi menetét. A tanfelügyelőség az ügyészségi kivizsgálás eredményétől függően belső vizsgálatot is indít majd, hogy kiderítse, volt-e más csalás is az érettségi alatt.
A máramarosszigeti kisipari és szolgáltatások középiskolában idén nyáron 316 diák érettségizett, de csak 43-nak sikerült átmenő jegyet szereznie. Máramarosszigeten nem ez az első érettségi botrány. 2008-ban egy sülelmedi székhelyű magániskola máramarosszigeti kihelyezett tagozatán 125 személy, köztük 38 pedagógus, valamint 82 diák ellen emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!