
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi önkormányzat a minisztériumtól várja a jogi patthelyzet feloldását a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a városi iskolahálózat esetében. Korábban a szülők nem jártak sikerrel a fővárosban.
2017. április 20., 18:422017. április 20., 18:42
2017. május 05., 00:022017. május 05., 00:02
A marosvásárhelyi önkormányzat az oktatási minisztériumhoz fordul átiratban a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, valamint a városi iskolahálózat helyzetének a megoldása érdekében – erről a testület csütörtöki, rendkívüli ülésén fogadott el határozatot.
A szerdai, eredménytelenül végződött ülés folytatásaként csütörtökön délelőtt összeült az iskolaüggyel foglalkozó különbizottság, az egyeztetésen a szülők képviselőin kívül többek közt Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes és Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója is részt vett.
Csíky Csengele, a szülők képviselője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hosszasan keresték a megoldást a kialakult helyzetre, a tanfelügyelőség és a minisztérium ugyanis az érvényben levő törvény és módszertan alapján azt kérte, hogy mutassák be az iskola jogi személyiségét igazoló iratot, hogy a tanintézetet újra bevehesse az iskolahálózatba. Csakhogy ez az irat nem létezik, mert azt a helyi tanácsi határozatot, amelynek alapján az iskolát létrehozták, megsemmisítették.
„A felekezeti tanintézetet nem lehet most újra létrehozni, megalakítani, hiszen működik, az eredeti határozatot követő utóbb elfogadott határozatok alapján. Amíg a bíróság ki nem mondja, hogy nincs iskola, addig nem lehet újra létrehozni – részletezte Csíky Csengele. – Ezért az ülésen az a döntés született, hogy a tanügyi tárcától átiratban kéri a tanács, hogy oldja meg ezt a jogi patthelyzetet. Erre sajnos már csak két hetünk van, mert május 5. a határidő, amíg az iskola visszakerülhet az országos számítógépes programba és fogadhatja a kilencedik osztályba jelentkezőket”.
A bizottsági ülést követően újabb rendkívüli tanácsülést tartottak, melyen a jelenlévő tanácsosok megszavazták a testület elé terjesztett határozatot.
Az RMDSZ-es Peti András az ülést követően elmondta, a kijelölt bizottság megpróbálta tisztázni, hogy kinek a hatáskörébe tartozik, és kinek a felelőssége a római katolikus iskola jogi helyzetének tisztázása. Több megoldás körvonalazódott, de végül egyetlen olyan javaslat született, amely körül konszenzus alakult ki: a hivatalt felhatalmazzák, hogy forduljon a minisztériumhoz ezzel a problémával. Peti elmondta továbbá, az elfogadott tanácshatározat két részből áll, egyikben konkrétan a katolikus gimnázium helyzetének az orvoslására kérték fel a minisztériumot, hogy miniszteri rendelettel oldja meg a helyzetet.
A határozat második részében pedig azt kérték, hogy elemezzék a tanfelügyelőség által elfogadott városi iskolahálózatot, s nyújtsanak elfogadható megoldást a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, a Református Kollégiumnak és hat másik oktatási intézménynek, amelyeknek nincs jogi szempontból érvényes működési engedélyük. Jövő héten a városháza és a szülők képviselőiből álló bizottság személyesen is egyeztet majd Bukarestben a minisztérium képviselőivel.
A katolikus iskola vezetőtanácsának, a szülői bizottságnak, valamint a szülők által létrehozott Civilek a katolikus iskoláért csoportnak a képviselői egyébként március végén már tárgyaltak a minisztérium illetékeseivel, ott azonban azt a választ kapták, hogy a városi tanácsnál van a megoldás kulcsa. A szülők akkor azt nyilatkozták, úgy érzik, a különböző illetékes intézmények a bolondját járatják velük.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.