A létesítmény magasított földszintjén lakossági tájékoztató központot hoznak létre, ahol a legfontosabb közbeszerzési, illetve közberuházási terveket hozzák nyilvánosságra, és lebonyolítják az ezekkel kapcsolatos közvitákat. Az első szinten legalább hetven férőhelyes tanácskozó, illetve előadótermet, a másodikon kiállítótermet, végül a tetőtérben a műszaki kellékeknek szánt helyiséget alakítanak ki.
A régi kolozsvári várból máig fennmaradt kevés építmény egyikeként számon tartott Bethlen-bástya hosszú évek óta magára hagyottan pusztul. A hajdani tizennyolc bástya közül írásban először 1475-ben említett építmény az egykori vár Zsigmond magyar király által 1405-ben engedélyezett új védelmi rendszerének délkeleti sarkán állt, nevét a fenntartásával és karbantartásával megbízott szabók céhéről kapta. Jelenlegi alakját 1627–29 között kapta, amikor Bethlen Gábor újraépíttette, így Erdély egykori fejedelmének a nevét is „megörökölte”. 1655-ben a tűz, 1704-ben pedig a kuruc-labanc harcokban szenvedett kárt, ráadásul 1707-ben Károlyi Sándor egyik oldalát felrobbantatta. 1924-ben restaurálták, 1959-ben pedig várostörténeti múzeummá alakították, de a létesítményt nem nyitották meg, és mivel azóta sem használták, hajléktalanok tanyájává vált. A tervek szerint a 2008 tavaszán kezdődő helyreállítást tizenkét hónap alatt fejezik be. Ennek során eltávolítják a belteret rondító huszadik századi vasbeton szerkezeteket, kicserélik a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, az egész épületet központifűtés-rendszerrel és illemhelyekkel látják el.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.