A sorozat talán legnagyobb eredménye – az olvasók által megfogalmazott, a lappal kapcsolatos konstruktív kritikák „begyűjtése” mellett –, hogy valamennyi helyszínen sikerült közösen elemezni az erdélyi magyar közélet jelenkori történéseit, sikereit, kudarcait, közös célkitűzéseinket, lehetőségeinket.
A találkozón részt vevő László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök és Eckstein-Kovács Péter szenátor, valamint Tőkés László kampánystábjának képviseletében Sándor Krisztina MIT-elnök az EP-választási kampányt próbálták értékelni. A témában felszólalók egyetértettek abban, hogy november 25-e lezár egy korszakot, de egyben el is kezd egy újat. Ennek az RMDSZ megújulását és a szövetségen kívül működő erdélyi magyar politikai és civil szervezetek és az RMDSZ közti párbeszéd elkezdését kell eredményeznie. Sándor Krisztina szerint az erdélyi magyarság képviseletét felvállalni kívánó szervezetek csakis a Krónika olvasótalálkozóihoz hasonló fórumokon, nyílt párbeszédekből leszűrt tanulságokból építkezve fogalmazhatják meg közösen a „hogyan tovább” forgatókönyvét.
Előzőleg Szilágysomlyón és Sarmaságon fejezte be a Krónika szilágysági karavánozását. Az olvasók nagy érdeklődéssel várták a találkozókat, ám sajnálattal kellett tudomásul venniük, hogy a Választunk vagy szavazunk? címszó alatt meghirdetett vitafórum a két politikai fél képviseletének hiányában elmarad. Így a megjelentek Csinta Samu felelős szerkesztővel osztották meg az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos gondolataikat és aggodalmaikat. A Krónikát változatos témakörű, színvonalas és következetes lapnak tartják, egy olvasó szerint viszont – a többi magyar laphoz hasonlóan – a Krónika is túlzott óvatossággal kezeli az „RMDSZ-nagyágyúk” meggazdagodásának kérdését.
Mitruly Miklós nyugalmazott egyetemi tanár túlzott lojalitással vádolta az RMDSZ-t a mindenkori román kormányokkal szemben. Szerinte az erdélyi magyar egységet nem az RMDSZ-ben, hanem a közös gondolkodásban kell keresni, és az autonómia, valamint az erdélyi magyar egyetem ügyét a Tőkés Lászlóéhoz hasonló komolysággal kellene kezelni.
A sarmasági találkozó hangulatát nagyban befolyásolta az a tény, hogy az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének vezetői nyomást próbáltak gyakorolni a helyi polgármesterre, hogy a község tulajdonában lévő Kemény-kúria gyűléstermét ne bocsássa a Krónika rendelkezésére. A találkozón azonban fokozatosan oldódott a hangulat, a többség abban reménykedett, hogy lesznek erdélyi magyar képviselők a brüsszeli parlamentben. Elhangzott az is, hogy a meghívott politikai képviselők távolmaradása nem segíti a feszült magyar belpolitikai helyzet feloldását, mivel a felmerülő kérdések és dilemmák továbbra is a választók lelkiismeretét feszegetik.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.