
2011. július 08., 08:192011. július 08., 08:19
– Hétfőtől elkezdődik az iratkozás az egyetemi felvételire. Milyen újdonságokkal várják leendő hallgatóikat?
– A legnagyobb újdonság az, hogy új szakot indítunk. Minden valószínűség szerint útjára indul a frissen engedélyezett bank és pénzügy szak, amelynek az engedélyezését június 23-án kaptuk meg. Várjuk, hogy az új kormányhatározatban, amely az egyetemek struktúráját tartalmazza, még ezen a héten megjelenik ez a döntés. Reméljük, hogy ez mihamarabb megtörténik, és időben fel tudunk készülni a felvételire. Ötven helyet hirdetünk meg, amiből tíz tandíjmentes. Olyan szakembereket vonunk be a képzésbe, akiknek a bank és a pénzügyek terén óriási tapasztalata van. Ez már azt is szükségessé teszi, hogy a karra is új szakembereket hívjunk meg, hiszen ugyanakkor megkaptuk A vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje című mesterképzés indítási engedélyét is.
Az ARACIS akkreditálta a vallástudományok mesterszakunkat, emellett kettő még elbírálás alatt van: egy a reklámgrafika területén – a Képzőművészet-grafika: vizuális kommunikáció című –, egy pedig a Zeneművészet az audiovizuális kultúrában címet viseli. Ezeknek a felmérése egy-két héten belül megtörténik, reméljük, hogy ez a két szak is megkapja az akkreditációt, mert jó iratcsomókat nyújtottunk be. Az, hogy hogyan szervezzük meg a mesteri felvételit, nem tőlünk függ, ugyanis az egyetemek osztályozási procedúrájának a végéig országos szinten szeptemberre halasztották a mesteri felvételik időpontját. Az egyetemünk majdani besorolásáról egyelőre pontos adataink nincsenek, az általunk szolgáltatott információk ellenőrzése a helyszínen már megtörtént, rendben zajlott, most épp a kiértékelés folyik Bukarestben, túlnyomórészt külföldi szakemberek által. Mi az oktató és kutató egyetemi státust pályáztuk meg, ami azt jelenti, hogy az intézmény keretében alap- és mesterképzés is folyik.
– A magyar nyelv és irodalom szak tavalyi elindításakor nagy volt a hallgatói érdeklődés. Idén hány helyet hirdetnek meg, és hány jelentkezőre számítanak?
– Nemcsak a jelentkezők száma múlta felül a várakozásainkat, hanem az a tempó is, ahogy összeállt egy ütőképes tanári kar. A mai oktatói feltételek mellett a szakot akár most lehetne akkreditálni, mert már most, egy év után teljesítjük azokat a feltételeket, amelyeket hat év után várnak el. Tehát van megfelelő számú doktori fokozattal rendelkező oktatónk, akik docensi fokozattal rendelkeznek, illetve nagyon hamar azzá léptethetők elő. Ilyen értelemben is sikertörténet ez. A hallgatói érdeklődés is nagy volt – nyilván az első év mindenki számára próbaév. A diákoknak is szembesülniük kellett azzal, hogy itt bizony tanulni kell. Mi büszkék vagyunk erre, mert a hosszú távú stratégiánk az, hogy talán veszítünk két-három hallgatót, de akiknek diplomát adunk, azokért szakmailag felelősséget tudunk vállalni.
– Az elvárások eleve igen magasak voltak a Kolozsváron jól működő hasonló szak miatt.
– Mi ezt pontosan tudtuk. Számítottunk rá, hogy a magyar szak bizonyos ideig a figyelem középpontjában marad. Azonban a Kolozsvárral történt viták is elültek, és lassan elkezdődik a nyugodt együttműködés időszaka. Azért kell félretenni az aggályokat, mert a tanári kar jó része Kolozsváron szerzett nemcsak egyetemi, hanem doktori oklevelet is. Második évfolyamunkat is várjuk: míg tavaly csak nyolc, idén már húsz tandíjmentes helyet tudunk meghirdetni, így nyilván nagyobb érdeklődésre is számítunk. A következő években minden nyelv szakunkat megpróbáljuk páros képzésként indítani: angol–német, magyar–román – mindenféle lehetséges kombinációt tervezünk.
– Idén utoljára államvizsgáznak a PKE-s hallgatók más egyetemek oktatóinak felügyelete alatt. Milyenek az eredmények?
– Nagyon jók. Még mindegyik államvizsgáról nincs végleges adatunk – még július végén is lesz vizsga –, de a száz százalékhoz közelítő a sikerarány. Ez azt jelenti, hogy a diákjaink nemcsak a saját tanáraik, hanem más egyetemek oktatói előtt is bizonyítani tudnak.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!