
Fotó: Barabás Ákos
Több száz helybeli részvételével adták át pénteken délután a felújított székelyudvarhelyi Haberstumpf-villát, amely mostantól a Haáz Rezső Múzeum székhelyéül szolgál. A költözést a Szentegyházi Gyermekfilharmónia fellépésével és az Erdélyi Művészeti Központ által gyűjtött képzőművészeti alkotások kiállításával ünnepelte az intézmény.
2016. május 29., 15:512016. május 29., 15:51
Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója szerint intézményük „Székelyudvarhely legszebb középületébe\" költözhetett be, miután – az utóbbi évtizedekben – folyamatosan ingatlanproblémákkal küzdöttek. Mint mondta, az eddig rendelkezésükre álló korszerűtlen infrastruktúra beárnyékolta szolgáltatásaikat.
„A Haberstumpf-villát 2012-ben, megvásárlásától és célirányos feljavításának első percétől szívemnek közelihez éreztem” – fogalmazott Bunta Levente polgármester. Az elöljáró háláját fejezte ki Haberstumpf Károlynak, amiért az udvarhelyi épített örökséget gazdagította az impozáns épülettel. Bunta egyúttal felrótta a korábbi városvezetőknek, hogy a kilencvenes évek után gazdátlanul hagyták a villát, ahová hajléktalanok költöztek be. A Haáz Rezső Múzeum használható felülete a beköltözéssel – a korábbi székhelyükhöz képest – háromszorosára nőtt, ráadásul már bérköltséget sem kell fizetnie a városnak.
Bunta Levente egy lepecsételt megbízó levelet nyújtott át Miklós Zoltánnak, amellyel a múzeumra ruházta át a Haberstumpf-villa használati jogát. A múzeumigazgató ugyanakkor oklevelet nyújtott át a Bálint Antalnak, az épület felújítási munkálatait végző Macops Kft. vezetőjének. A jelenlévők a Szentegyházi Gyermekfilharmónia előadását is meghallgathatták, Haáz Sándor karnagy vezénylésében. A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) által gyűjtött képzőművészeti alkotásokból összeállított kiállítást az EMÜK vezetője, Vécsi-Nagy Zoltán nyitotta meg.
Mint mondta, szervezetük arra törekszik, hogy az 1920 utáni erdélyi képzőművészet tárgyi emlékeinek reprezentatív darabjait összegyűjtse, feldolgozza és bemutassa, de feladatuknak tartják az alkotók hagyatékának ápolását és művészetük átmentését is a jövő számára. A Haberstumpf-villában megnyitott tárlaton hatvan művész nyolcvan alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. Miklós Zoltán elmondta, szombaton és vasárnap reggel tíz és este hat óra között ingyenesen tekinthető meg a kiállítást.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!