Hirdetés

Új oltástörvényt terveznek

Egy hónapon belül ismét közvitára bocsátja az oltásokra vonatkozó törvénytervezetet az egészségügyi minisztérium – nyilatkozta Florian Bodog tárcavezető.

Krónika

2017. március 11., 20:442017. március 11., 20:44

2017. március 12., 11:272017. március 12., 11:27

Legutóbb decemberben tettek közzé hasonló tervezetet, a közvita azonban eredménytelen volt: Dacian Cioloş volt kormányfő visszaküldte a dokumentumot a szaktárcához, mivel túl súlyos bírságot írt elő a gyermekük beoltását megtagadó szülőknek. Florian Bodog nem árult el konkrétumokat az új tervezetről, mindössze annyit mondott, hogy valamelyest javítottak az eredeti szövegen.

Hozzátette: eddig azért nem akarták közvitára bocsátani, mert az ország nagy részében egyszerűen elfogytak a gyermekeknek kötelezően beadandó vakcinák, amelyekre a tervezet is vonatkozik. A miniszter arról is beszámolt: a háromkomponensű vakcinákat tartalmazó szállítmány már megérkezett az országba, a hatkomponensű készítmények kapcsán pedig aláírták a beszerzési szerződést, a hepatitis B ellen védelmet nyújtó készítmény azonban továbbra is hiánycikk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 27., péntek

Vasútfelújítás Erdélyben: kiszabadul a gyönyörű szoros a bürokrácia szorításából?

A Sebes-Körös szurdokvölgyében elénk táruló pazar látványhoz messze nem tudtak „felnőni” a Kolozsvár és a magyar határ között húzódó vasútvonal felújítását engedélyező hivatalnokok.

Vasútfelújítás Erdélyben: kiszabadul a gyönyörű szoros a bürokrácia szorításából?
Hirdetés
2026. február 27., péntek

Azonosítatlan sírokra bukkantak a ledőlt templomtorony helyén Szilágycsehben

Az épített felelős kezelését nevezte prioritásnak Demeter András kulturális miniszter, miután pénteken ellátogatott Szilágycsehbe, ahol a hónap eljén összemlott a református templom tornya. Kiderült, temetőre bukkanhattak a ledőlt templomtorony alatt.

Azonosítatlan sírokra bukkantak a ledőlt templomtorony helyén Szilágycsehben
2026. február 27., péntek

Itt a vége: egyoldalúan felbontja a botrányos körgyűrűszerződést a kincses város önkormányzata

Nemzetközi csalás gyanúja miatt felmondja a kolozsvári körgyűrű második szakaszának kivitelezési szerződését a kincses város, miután a közbeszerzést elnyerő cégtársulás bosnyák tagja azt állítja, a beleegyezése nélkül tüntették fel a pályázatban.

Itt a vége: egyoldalúan felbontja a botrányos körgyűrűszerződést a kincses város önkormányzata
2026. február 27., péntek

Uzsoraügy Kolozsváron: házkutatások és lefoglalások több mint 200 ezer eurós kár miatt

Uzsorakamatra nyújtott törvénytelen hitelek, valamint zsarolás és rongálás bűncselekményének gyanúsítottjainál tartottak pénteken négy házkutatást Kolozsváron és a kincses város szomszédságában fekvő Szászfenesen.

Uzsoraügy Kolozsváron: házkutatások és lefoglalások több mint 200 ezer eurós kár miatt
Hirdetés
2026. február 27., péntek

Vélhetően a behívó elől menekülő ukrán férfi holttestét találták meg a Tiszában Máramaros megyében

Újabb férfi holttestét emelték ki pénteken a Tiszából a folyó romániai partján, az ukrajnai Aknaszlatinával szemközt található Szarvaszó és Hosszúmező közötti térségben.

Vélhetően a behívó elől menekülő ukrán férfi holttestét találták meg a Tiszában Máramaros megyében
2026. február 27., péntek

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából
2026. február 26., csütörtök

Csaknem 10 millió euróból bővítik a váradi Szacsvay-iskolát

Nagyszabású bővítés vár a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolára, miután a helyi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a tanintézet új melléképületének részletes kivitelezési terveit.

Csaknem 10 millió euróból bővítik a váradi Szacsvay-iskolát
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
2026. február 26., csütörtök

Kazánszerelőnek adta ki magát, kilenc embert csapott be fél év alatt

Fűtőközpontok szerelőjének adta ki magát, és fél év alatt kilenc embert vert át egy 40 éves páncélcsehi férfi. A Kolozs megyei illető 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a kolozsvári bíróság.

Kazánszerelőnek adta ki magát, kilenc embert csapott be fél év alatt
2026. február 26., csütörtök

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom
Hirdetés
Hirdetés