
A Brassó melletti épület a kommunizmus idején Bufet Piatra (Kő vendéglő) néven működött
Fotó: Encián folyóirat/Brassói EKE
Miután október elején összeomlott Brassó mellett annak az épületnek a fala, amelyen egy Salamon királyt ábrázoló falfestmény volt látható, a Cenk alatti város vezetése bejelentette: a tulajdonos a „hely szellemét” megőrző új létesítményt tervez a helyszínen.
2025. november 18., 16:492025. november 18., 16:49
Az egykori brassói fogadó épületének fala októberben omlott össze, a városháza vezetői pedig most találkoztak az ingatlan tulajdonosával, aki bejelentette terveit a helyszínre vonatkozóan.
George Scripcaru, Brassó polgármestere megerősítette, hogy egyeztetett a tulajdonossal, és kijelentette, hogy a helyi önkormányzat támogatni fogja a beruházást a munkálatok engedélyezéséhez szükséges dokumentáció elkészítésével – számolt be a BizBrasov helyi portál.
Amint azt megírtuk,
A tulajdonos most megkezdte a javasolt projekt városrendezéssel kapcsolatos folyamatát, és megszerezte a tervezési engedélyt, amely meghatározza a sérült elemek lebontásának és az épület rekonstrukciójának feltételeit. Az önkormányzat már 2016 előtt megpróbálta átvenni a fogadót, de a tulajdonos nem volt hajlandó rá, és a hely elhagyatott maradt. 2023-ban az önkormányzat ismét meg akarta vásárolni a romos épületet 1 millió euróért, de a városháza vezetése által javasolt projektet a helyi tanács nem hagyta jóvá.
az eredetileg malomként használt ingatlan a napokban leomlott, így megsemmisült a falkép, amely a városhoz számos mondán keresztül köthető Salamon magyar királyt (ur. 1063–1074 között) ábrázolta. Kovács Lehel István barcasági helytörténész, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) brassói részlegének elnöke, a Sapientia marosvásárhelyi kara informatika szakának egyetemi oktatója a Krónika megkeresésére beszélt az épületről, a falképről, valamint arról, hogy miként köthető mondákon keresztül Salamon király alakja a Cenk alatti városhoz.

Salamon királyt ábrázoló, Trianon előtt festett falkép pusztult el Brassóban, ugyanis összeomlott az épület, amelynek a falán a városhoz több monda-szállal köthető uralkodó volt látható.
A Temesvári Műszaki Egyetem új fejezetet nyit a romániai felsőoktatásban: egy olyan képzési profil körvonalazódik az intézményen belül, amely a mesterséges intelligenciát, a humanoid robotokat és a drónokat helyezi a középpontba.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
szóljon hozzá!