2007. december 06., 00:002007. december 06., 00:00
Az ország 21 megyéjének kereskedelmi és ipari kamarái sürgetnék az alkalmazottak számára ingyenes üdülőjegyek bevezetését, ezért a hét elején egy tanácskozáson vettek részt Kovásznán, ahol összegezték a módosító javaslataikat, amelyeket majd januárban a szakszervezetek képviselőivel közösen nyújtanak be az illetékes szervekhez.
Herman Rosner, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint módosító javaslataik technikai jellegűek. Ugyanakkor kifejtette, az üdülőjegy alkalmazása elősegítené a hazai turizmus fellendítését, valamint a munkavállalók egészségének a megőrzésében is szerepet játszana. A tervezet szerint az üdülőjegyeket az ebédjegyek mintájára a munkavállalók kapnák, a munkaadók annak értéket pedig le tudnák írni adójukból. A dokumentumot már jóváhagyta a szenátus, már csak a képviselőháznak kell rábólintania.
A kovásznai találkozón elhangzott, hogy 2007-ben a hét évnél idősebb romániai lakosság mindössze 30 százaléka töltötte lakhelyétől távol a szabadságát. „Jelenleg országos szinten évi 300 millió eurót költ az egészségbiztosító pénztár a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére, holott ezek kialakulása megelőzhető” – fogalmazott Rosner. Kovászna városában is több természetes módszer létezik, amellyel megelőzhető a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása, vagy eredményesen kezelhető az ilyen jellegű betegség. A törvénytervezet szerint az a cég adhatna dolgozóinak üdülőjegyeket, amely nem veszteséges, illetve nincsenek tartozásai az állam fele. Az alkalmazottak számára biztosított üdülőjegyrendszer többek között már Magyarországon is működik.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.