A képeken a brassói és a helyi ortodox katedrálisok mellett többek között Marosvásárhely hajdani Református Kollégiuma, a Vártemplom, a Kendeffy-palota, a lebontott, főtéri evangélikus templom, a fogarasi vár, a medgyesi városkapu, a nagyszebeni hazugok hídja és a szászfehéregyházi erődtemplom tekinthető meg. A magyarul is anyanyelvi szinten beszélő művész szerint „egyetlen marosvásárhelyi román alkotónak sem szabadna úgy tennie, mintha a városra évszázadokon keresztül nem nyomta volna rá a bélyegét a magyar kultúra”. „Ha áll egy gyönyörű épület, tegyek úgy, mintha nem létezne, és ne rajzoljam le, csak azért, mert a magyarok húzták fel? Együtt élünk, közös a múltunk, amit nem tagadhatunk, és nem is változtathatunk meg” – szögezte le Horea Remus Epure, akinek alkotásai a budapesti Székely Körnél rendezett tárlaton is sikert arattak.
A törvényszék elnöke, Marcela Bulzan örömmel nyugtázta, hogy a pereskedni érkezők előbb nem a tárgyalótermek ajtajára kifüggesztett lajstromra, hanem Epure képeire voltak kíváncsiak. „Az emberek általában stresszes állapotban érkeznek ide. Ha megtekintik a kiállítást, a feszültség oldódik” – vélekedett Corina Ruja Ceauºescu, az intézmény szóvivője.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.