2007. október 03., 00:002007. október 03., 00:00
Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint a Transilvania márkanév célja tudatosítani a turistákban: a Drakula-legendán túl a vidék egységet alkot turisztikai szempontból, ezen belül pedig kiemelten meg kell jeleníteni Székelyföld egységes arculatát. A projektet a jövő évi európai uniós regionális fejlesztési programból kívánják finanszírozni. „Jelenleg a hazai turizmus csak a tengerpartra, a Duna-deltára és a Prahova völgyére korlátozódik, ezért lenne fontos Erdélyt népszerűsíteni a külföldi turisták körében” – mondta Vajda. A részt vevő hat megye vezetői eldöntötték, hogy Transilvania néven létrehoznak egy regionális turisztikai egyesületet, amely a térség fejlesztését és népszerűsítését szolgálja. „A gyakorlat arra tanít, nem lehet csak megyei szinten gondolkodni, ha a turizmus fejlődéséről vagy népszerűsítéséről van szó” – fejtette ki Alin Chipăilă. A Szeben megyei turisztikai szövetség vezetője szerint a térségbe érkező turisták többsége nem szeret egy helyben maradni, ezért az egyesület révén erdélyi körutakat lehet majd szervezni a térségbe látogatók számára.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.