
Fotó: Gönczi Ákos
2011. október 26., 08:322011. október 26., 08:32
Marosvásárhelyen az önkormányzaton kívül időnként magáncégek is gyűjtik az elektronikus hulladékot. A polgármesteri hivatal évente csupán kétszer, tavasszal és ősszel, a nagytakarítási és lomtalanítási akcióval egyidőben szervezi meg a kidobásra ítélt háztartási készülékek összeszedését.
„Sem mi, sem a magáncégek nem fizetnek az elektronikai hulladékért. De egyszer ennek is eljön majd az ideje. Egyelőre ott tartunk, hogy a köztisztasági vállalaton keresztül, bejelentésre elszállítjuk a meghibásodott gépeket” – fejtette ki lapunknak Csegzi Sándor alpolgármester. Annak érdekében, hogy a megunt készülékek ne kerüljenek a szemeteskuka mellé, két állandó begyűjtőhelyet is létesítettek a városban: az egyik a Salubriserv köztisztasági vállalat Hangya utcai udvarán, a másik a Raktár utcában működik.
Nagyváradon már havonta begyűjtik az elektronikus szemetet, az önkormányzat által elrendelt akciók mellett a Bene International elnevezésű helyi vállalat háztól is elszállítja az elektromos hulladékot. Mátyási Györgyi, a cég képviselője a Krónikának elmondta: házhoz hívás esetében néhány napon, legtöbb egy héten belül meg is érkeznek a vállalat emberei, és elszállítják az e-szemetet. Több száz kilogrammnyi e-hulladék esetében Nagyváradon kívülről is vállalnak szállítást a cég mezőtelegdi lerakóhelyére, ahonnan az ország különböző városaiba kerülnek az alkatrészek újrahasznosítás céljából. A havonta megszervezett gyűjtőakciók esetében a sajtóban szokott megjelenni a gyűjtőhelyek listája, ugyanígy közlik a hívható vonalas és mobiltelefonszámokat is. A szállítás ingyenes, hiszen Mátyási Györgyi elmondása szerint az is előfordul, hogy egy-egy idős ember kér segítséget, mert egyedül nem tudja a felgyűlt hulladékot a legközelebbi gyűjtőpontig elszállítani, emellett nagyobb, nehezen szállítható mennyiség esetén is bármikor házhoz hívhatók a cég emberei a 0259-406276-os, illetve a 0735-333828-as telefonszámon. Legutóbb október elsején, szombaton gyűjtöttek e-hulladékot Nagyváradon.
A szatmárnémeti önkormányzat hónapok óta nem szervezett elektronikaihulladék-gyűjtést, ezért erről egy helyi vállalat gondoskodik, de kizárólag nagyobb készülékek esetében – tudtuk meg a vállalat vezetőjétől, Marcel Măculescutól, aki szerint gyakran hívják őket, a szatmáriak többsége ugyanis szívesebben adja át az újrahasznosítható hulladékot nekik, ahelyett hogy a kukákba dobnák az elhasznált készülékeket. A vállalat egyébként a megye számos településén szervez időnként gyűjtőakciókat, melyekben segítségükre vannak az önkormányzatok is. A korábbi gyűjtésekkel ellentétben azonban nem egy időben hirdetik meg az egész városban, hanem negyedekre bontják az akciót, mivel régebben gyakran előfordult, hogy a kukák melléhelyezett gépeket szétszedték vagy elhordták, mire a szemétszállítók odaértek. A cégvezető szerint a szatmárnémeti raktárukba négyéves tevékenységük során körülbelül 200 tonna elektronikai hulladék gyűlt össze.
Gyergyószentmiklóson a Go Rt. helyi közüzemek udvarán van az országos hulladék-újrahasznosító központnak egy konténere, amiben egész évben gyűjtik az elektromos hulladékot. Mint Lukács László igazgató a Krónika kérdésére elmondta: ha valaki lecseréli a hűtőszekrényét, nem kell megvárnia az elektromoshulladék-gyűjtő akciót, hanem elviheti a közüzemek udvarán lévő konténerbe, de ugyanitt gyűjtik a használt elemeket és a neonégőket is. „Sajnos, szállítóeszközt erre a célra nem tudunk biztosítani, ezt mindenkinek meg kell oldania” – magyarázta Lukács, kifejtve, hogy a nagyobb készülékek háztól való elszállítását csak az évente két-három alkalommal szervezett elektromoshulladék-gyűjtő akciók idején tudják biztosítani. A városban a hónap közepén volt egy ilyen akció, akkor háromtonnányi, mintegy 404 darab, fölöslegessé vált elektronikus készüléket gyűjtöttek be. Az e-hulladék-gyűjtés idén egyébként nyereménnyel járt, a használt készülékeiket leadók között 298 tombolajegyet osztottak ki, a sorsolás során pedig gazdára lelt tíz mikrohullámú sütő, tíz fúrógép és három fűnyíró.
Sepsiszentgyörgyön egy folyamatosan működő hulladékgyűjtő egységnél lehet leadni az elektromos hulladékot, ugyanakkor a Tega köztisztasági vállalat évente két alkalommal szervez lomtalanítást, amikor el is szállítják a feleslegessé vált háztartási gépeket. Tóth Birtan Csaba, a köztisztasági vállalat igazgatója elmondta, a hulladékgyűjtő udvar mellett Sepsiszentgyörgyön öt üzletben és a központi zöldségpiacon működtetnek gyűjtőpontokat, ahol állandóan le lehet adni a háztartási gépeket. „A kisebb háztartási gépeket leadhatják a hulladékudvarban vagy a gyűjtőpontokon, a nagyobb méretűeket, például az elromlott hűtőszekrényt az évi két lomtalanítás során szállítják el ingyen” – mondta az igazgató.
Csíkszeredában és környékén egyaránt lehetőség van az elektronikai hulladékok leadására – tájékoztatta a Krónikát Tóth László, a köztisztaságért felelős Ave Huron Kft. ügyvezető igazgatója. Elmondta: három formában történhet az e-hulladék gyűjtése, hiszen vannak alkalmak, amelyeket egy-egy gyártó cég által megbízott szervezetek hirdetnek meg, vannak időpontok, amelyekért a polgármesteri hivatalok felelnek, illetve a köztisztaságért felelős vállalat a Zöld Székelyföld Egyesülettel közösen havonta begyűjti az elektromos hulladékokat a használt olajjal, a lejárt szavatosságú gyógyszerrel, papírhulladékokkal együtt. Az igazgató azonban hangsúlyozta, ha valaki lecseréli otthonában vagy bárhol máshol az elektronikai berendezését, nem kell kerülgetnie hónapokig a régi tárgyat, hiszen bármikor beszállíthatja a vállalat telephelyére.
Kolozsváron szombaton rendezi a következő elektronikusszemét-begyűjtő akcióját a helyi önkormányzat és a két köztisztasági vállalat, a Rosal Group és a Brantner-Vereş – tájékoztatott tegnapi közleményében a városháza sajtóirodája. A magánházak tulajdonosai, valamint a vállalatok és közintézmények képviselői telefonon kell hogy bejelentsék, ha meg akarnak szabadulni a fölöslegessé vált elektronikus berendezésektől, annál a szolgáltatónál, amellyel szerződésük van a hulladék elszállítására (Rosal Grup: 0264-987, BrantnerVereş: 0264-415149).
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.