2007. szeptember 11., 00:002007. szeptember 11., 00:00
„Az AVAS folyamatosan hiteget. Még augusztusban, amikor a vállalat önkéntes felszámolását kezdeményezte, meg kellett volna hirdetnie az öt egység csődeljárását intéző cég kiválasztására vonatkozó versenytárgyalást, azonban erre csak szeptember 7-én került sor. Ebben az esetben november tizenötödike előtt semmiképpen nem kaphatnak fizetést az alkalmazottak, ennek ellenére továbbra is dolgozniuk kell” – nyilatkozta Lucian Cupu szakszervezeti elnök. Cupu szerint ahhoz, hogy a Nitramoniához tartozó öt társaság volt és jelenlegi alkalmazottjainak elmaradt béreit ki tudják fizetni, több mint tíz millió lejre lenne szükség. A szakszervezet tagjait Adriana Donţu prefektus és Aurelian Danu alprefektus is fogadta, akik megígérték, hogy kérésüket eljuttatják a központi döntéshozó szervekhez. Ennek ellenére a szakszervezeti tagok folytatják akciójukat. Terveik szerint péntekig mindennap 10 és 13 óra között tüntetnek majd a prefektúra előtt.
A részvényesek még augusztus 17-én kezdeményezték mind az öt, a Nitramonia társasághoz tartozó egység felszámolását és az önkéntes csődeljárást. A részvénytársasághoz tartozó egységek alaptőkéjének 79 százaléka a vagyonkezelő hivatalt illeti. Az előírások szerint ezek felszámolását és a vállalat aktíváinak értékesítését egyetlen cégnek kell elvégeznie. A csődeljárás öszszesen 569 alkalmazottat érint, akik végkielégítés gyanánt 20, 22 vagy 24 havi fizetést kapnak, a vállalatnál töltött munkaidejük függvényében.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.