Fotó: A szerző felvétele
2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00
Az alapítvány által létrehozott központ pénzhiány miatt került veszélybe: állami támogatás hiányában az intézményt még legfeljebb két hónapig tudják fenntartani. Az Õssi lakónegyedben található, külföldi segítséggel felújított ingatlanban kezelő- és nappali ellátóközpont működik a szklerózisban szenvedők számára. Ugyanott ingyenkonyhát is működtetnek, hogy legalább egy ebédet biztosíthassanak a kezelteknek. Különlegesen felszerelt betegszállító gépkocsikat vásároltak a kezeltek beszállítására a központba, és orvosokat, gyógytornászokat alkalmaztak. „Tavaly ugyan megszületett a nem kormányzati szervezetek működtetéséről és támogatásáról rendelkező jogszabály, ám a törvény végrehajtásához szükséges intézményi hátteret nem hozták létre. Így nem tudtunk pénzt szerezni a további működtetésre – nyilatkozta Mircea Morar, a Szklerózis Multiplex Alapítvány elnöke. – Még legalább egy évbe telik, amíg a kormány a finanszírozáshoz szükséges hátteret létrehozza, mi pedig nem tudunk addig várni.” Bihar megyében több mint 300 beteget tartanak számon, és egyre gyakoribb, hogy 20 évnél fiatalabb személyeknél is diagnosztizálják a szklerózist.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.