
Fotó: Tuchiluș Alex
Több szak esetében is túljelentkezés van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen – közölte a felsőoktatási intézmény.
2024. július 26., 09:312024. július 26., 09:31
Végéhez közeledik a nyári felvételi időszak a: a héten lezárult az iratkozás, zajlik a helyek visszaigazolása a Sapientia egyetem négy karán, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön.
Több szak esetében is túljelentkezés volt a Sapientián, mint például a kommunikáció és közkapcsolatok, jog vagy épp az informatika szakokon, de többek között a marketing, számítástechnika és az automatika és alkalmazott informatika is nagy érdeklődésnek örvendett. A tavalyi évtől a sporttudomány területére is kiterjesztette oktatási kínálatát az intézmény, amikor a Sepsiszentgyörgyi Karon sport és edzőképző szakot hirdetett, ahová az idei évben is túljelentkezés volt.
aki azt is kiemelte, örömmel észlelik, hogy az alapképzés iránt sem lankadt a tavalyi évhez képest az érdeklődés. A rektor ugyanakkor kiemelte, az idei felvételi jelentkezési összlétszámok azt mutatják, hogy a Sapientiát választók köre az idén is stabil (mintegy 800 jelentkező iratkozott be), úgy tűnik tehát, hogy az erdélyi fiatalok egyetem iránti bizalma továbbra is töretlen.
Az egyetem vezetősége arra biztat minden érdeklődőt, hogy akik lemaradtak a nyári iratkozásról, augusztus folyamán keressék fel a https://sapientia.ro honlapot, hiszen itt lesznek elérhetők a visszaigazolás után megmaradó helyek, melyekre ősszel lehet iratkozni, valamint az idén Csíkszeredában új szakként induló testnevelő tanárképző alapképzés részleteit is itt találják, melyre csak ősszel hirdet helyeket az intézmény.

A Sapientia egyetem filmszakának végzősei alkotásaikban gyakran dolgoznak fel generációk közti konfliktust vagy kötődést, vagy a fiatal felnőtt korosztály kapcsolódási problémáit.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
szóljon hozzá!