Hirdetés

Túl magasnak tartják a tandíjat

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Kolozsvár – Utcára vonultak a műszaki egyetem diákjai. A Kolozsvári Műszaki Egyetem több mint hétszáz diákja tüntetett tegnap az intézmény épülete előtt többek között a tandíjak növelése miatt. A hallgatók azt is nehezményezik, hogy a diákok létszámához képest az egyetem kevés helyet tud biztosítani a bentlakásokban. A diákok azt követelik, hogy az első éven megszabott tandíj összege csak az inflációnak megfelelő mértékben növekedjen.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. október 03., 00:002007. október 03., 00:00

Emellett új bentlakások építését, az ösztöndíjak növelését, a gyorsabb ügyintézés érdekében pedig a titkárság személyzeti állományának növelését kérik. Ugyanakkor azt követelik, hogy az ösztöndíjakat a vakáció idején is folyósítsák, és a diáksággal kapcsolatos döntések alkalmával részt vehessenek a szenátusi üléseken. „Emberek vagyunk, nem számok!”, „Amerikai tandíj, afrikai körülmények” vagy „Apám nem bankár, csak mérnök!” – állt a többórás tiltakozó megmozdulás alatt felmutatott transzparenseken.

A tandíj éves összege 800 és 1200 lejjel növekedett. Eddig a legtöbb szakon 2200 lej volt az éves tandíj, valamint 2800 lej az építészet szakon, most ezeket az összegeket 3000, illetve 4000 lejre növelték. Az egyetem honlapján szereplő adatok szerint a most induló tanévben 140 tandíjmentes helyet tudnak biztosítani, 1289 diáknak azonban fizetnie kell a tanulmányok végzéséért.

A diákok többsége tagja a a tüntetést szervező diákszervezetnek. Bogdan Buta, a szervezet elnök szerint ezeket a követeléseket már többször is közölték az egyetem vezetőségével, ám eredménytelenül. Szerinte ha ez alkalommal sem oldják meg követeléseiket, a diákok további megmozdulásokra is készen állnak. A diákvezető reméli, hogy hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek az egyetem vezetőségével. „Eddig hiábavalóan követeltük a tárgyalásokat, figyelemre sem méltattak minket – magyarázta Buta. – Nem értünk egyet a tandíj folyamatos növelésével, hiszen az oktatás minősége semmit nem változik”. Tegnap sem a rektori hivatal, sem az egyetem szenátusának képviselői nem tárgyaltak a hallgatókkal, mivel a tanári kar többsége egyik elhunyt kollégájuk temetésén vett részt. Cătălin Popa, az intézmény szóvivője a Rompres hírügynökségnek azonban elmondta, a diákszervezet képviselőit pénteken fogadja az egyetem vezetősége.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés