Hirdetés

Tăriceanu hazacsalogatná az erdődi szászokat

Szatmár megye – „Nem hagyom cserben a nyugdíjasokat” – jelentette ki tegnap Erdődön Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő, aki a város parkjában találkozott mintegy száz idős személlyel. Szatmár megyében tett látogatása egyik állomásán Tăriceanu kijelentette, nem gondolta meg magát a nyugdíjemelést illetően, és nem hagyja, hogy politikai viták befolyásolják ebben az ügyben.

2007. július 11., 00:002007. július 11., 00:00

Ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy jöv? év elején nem emelkedhetnek nagyobb összeggel a juttatások. Emlékezetes: a nyugdíjak 40 százalékkal n?nek majd, miután a nyugdíjpontok értékét az országos átlagbér 37,5 százalékára emelik az eddigi 31 százalék helyett. Tegnap este különben Traian B?sescu államf? megismételte: csak akkor írja alá a nyugdíjtörvényt, amikor meggy?z?dik róla, hogy a kormány rendelkezik az alkalmazásához szükséges pénzalapokkal.

A kormányf? egyébként Szatmárnémetiben arról számolt be, hogy Mugur Is?rescu, a Román Nemzeti Bank vezet?je szerint a nyugdíjemelés nem okoz majd inflációt. Hozzátette, a magánszektorban történ? fizetésemelések miatt viszont pénzhígulástól kell tartani. A kis- és középvállalkozókkal tartott megbeszélésen ezért arra figyelmeztetett, próbálják meg elkerülni az ellen?rizhetetlen béremelést. A miniszterelnök ugyanakkor elítélte azon üzletemberek viselkedését, akik kihívóan közszemlére teszik drága autóikat és házaikat. „Egy olyan id?szakban, amikor az ország lakosságának jelent?s része nem él jómódban, nem megfelel? ez a tüntet? magatartás” – fogalmazott a kormányf?.

T?riceanu Erd?dön kifejtette, megfelel? anyagi háttér birtokában akár 90 százalékra is emelkedhet a nyugdíjasok gyógyszereinek ártámogatása. Közölte, jöv? év elejéig m?ködésbe helyezik az egészségügyi kiadások nyilvántartására szolgáló elektromos rendszert is, amely a pénzalapok hatékonyabb elosztását szolgálja majd.

A kormányf? ugyanakkor azt üzente az országból 1989 el?tt kivándorolt szászoknak, térjenek vissza szül?földjükre, követeljék vissza elkobzott vagyonukat, és fogjanak neki vállalkozni. Kifejtette, a német kultúra nagyban hozzájárult a térség gazdasági életének fejl?déséhez, Erd?dön ugyanis a beruházások többsége német t?kével történt. A kormányf? arra kérte az erd?dieket, továbbítsák üzenetét külföldön él? rokonaiknak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
Hirdetés
Hirdetés