Hirdetés

Továbbra sem engednek követeléseikből a háziorvosok

Továbbra sem írják alá a keretszerződést az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (CNAS) a háziorvo-sok, ellenben benyújtják ennek megyei fiókjaihoz az ehhez szükséges dokumentációt – közölte csütörtökön a Háziorvosok Országos Társaságának és a Háziorvosok Országos Munkáltatói Szövetségének vezetősége.

Hírösszefoglaló

2011. június 10., 08:052011. június 10., 08:05

 A két szakmai szervezet hangsúlyozta, az iratokat azért nyújtják be az orvosok, hogy a későbbiekben – miután megegyeznek az egészségügyi minisztérium és a biztosító képviselőivel – elkerüljék a torlódást, ellenben a szerződést nem, vagy aláíratlanul nyújtják be. Mint mondták, ezzel a lépéssel jelezni akarják a hatóságoknak, hogy hajlanak az együttműködésre, azonban továbbra sem hagynak fel a tiltakozással, és egyelőre arról sem mondanak le, hogy keddtől pénzt kérjenek a vizsgálatokért.

Lucian Duţă CNAS-elnök eközben úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett hivatal adatai szerint eddig a háziorvosok 35 százaléka írta alá a keretszerződést a biztosítóval, de Bukarestben ez az arány nagyobb, 40 százalék. Mint kifejtette, a háziorvosok túl sok pénzt kérnek, a biztosító nem rendelkezik az általuk igényelt 200 millió lejjel, és a kórházaktól vagy a mentőszolgálatoktól sem veheti el azt.

Eközben Vasile Astărăstoae, az Országos Orvoskamara elnöke csütörtökön arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi szabályozás miatt jövőre a háziorvosok 40 százaléka csődbe jut. Rámutatott, az egészségügyi rendszer nem működhet szakemberek nélkül, és elsősorban fel kellene mérni, hogy hány szakember maradt még a rendszerben, és mit tehetnek értük ahhoz, hogy ne hagyják el az országot. Erre vonatkozóan az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó Regina Maria magánvállalkozás azt javasolta a kormánynak, hogy a számítástechnikához (IT) hasonlóan az egészségügyben is csökkenteni kellene az adókat.

Emlékeztetnek, tíz évvel ezelőtt az állam adókedvezménynyel próbálta itthon tartani a számítástechnikai szakembereket, programozókat, és ugyanezt a módszert kellene alkalmaznia az orvosok esetében is, tekintettel arra, hogy a hazai egészségügyi rendszerben hatalmas a szakemberhiány. Sergiu Neguţ, a vállalkozás vezérigazgató-helyettese rámutatott, Romániában csak 2,2 orvos jut ezer lakosra, míg Nyugaton ez az arány kétszer jobb. Elmondta, eddig több mint 5000 orvos hagyta el az országot és vállalt külföldön munkát, és ez a tendencia folytatódni fog.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés