Hirdetés

Továbbra is kéri az önkormányzat a szentgyörgyi kultúrpalotát

A Cioloş-kormánytól is kéri a szakszervezetek tulajdonában levő, egyre romosodó kultúrpalotát Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, országszerte több mint harminc művelődési ház van a sepsiszentgyörgyihez hasonló helyzetben – a tisztázatlan tulajdonjog, a felhalmozott adósságok miatt kihasználatlanul állnak, senki nem tud befektetni a felújításukba.

Bíró Blanka

2016. január 24., 16:542016. január 24., 16:54

2016. január 24., 19:412016. január 24., 19:41

Az elöljáró szerint ezeket az ingatlanokat kormányhatározattal át kellene adni a helyi önkormányzatoknak, hogy a helyi közösségek javára működtethessék. A sepsiszentgyörgyi létesítmény után az évek során 1,3 millió lejes ingatlanadó-hátralékot halmoztak fel, több százezer lejes tartozást a víz-, gáz- és villanyszolgáltatóknak, ugyanakkor beruházásokra is szükség lenne, hiszen jelenlegi állapotában az épület már alkalmatlan bármilyen tevékenységre – például az elavult rendszer miatt nem lehet megfelelően fűteni.

A szakszervezetek viszont nem áldoznak pénzt ezekre, így az épületre néhány évvel ezelőtt lakat került, és a megoldás sem körvonalazódik. A szakszervezetek ugyanakkor nem is mernek lemondani a tulajdonról, mert attól tartanak, hogy a korrupcióellenes ügyészség az állami vagyon elkótyavetyéléséért indíthat vizsgálatot.

Az önkormányzat eközben évek óta próbálkozik a kultúrpalota megszerzésével, már több kormánytól kérték, hogy kormányhatározattal adják át városi köztulajdonba. Közben pert indítottak az adóhátralékért – ha ezek lezárulnak, és elárverezik az ingatlant, a város él elővásárlási jogával. Ezek a lépések eddig nem vezettek eredményre, a város legnagyobb előadóterme pedig éve óta zárva van. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés