Hirdetés

Továbblépnének a szórványban

Az oktatás színvonalának erősítését, a nyelvi asszimiláció meggátolását és a szórványkollégiumokból kikerülőkre való fokozott odafigyelést tartják a következő időszak legfontosabb teendőinek a lapunk által megkérdezett szórványbeli oktatási szakemberek. Mint rámutatnak, a szórványkollégiumok működtetése bevált, a jövőben az ezekben tanult, és szülőfalujukba visszatérő fiatalokra kell odafigyelni, hiszen ők biztosítják az utánpótlást. 

Bíró Blanka

2015. november 18., 19:392015. november 18., 19:39

„Minden gyerekért élet-halál harcot vívunk. Amikor a szórványkollégiumban egy osztály megalakulása, megtartása sok esetben egy-két gyereken múlik, létfontosságú a szülők meggyőzése\" – fejtette ki lapunknak Lakatos András.

A kalotaszentkirályi Ady Endre Szórványkollégium igazgatója szerint a születésszám-csökkenés és elvándorlás mellett a nyelvi asszimiláció súlyosbítja a leginkább a szórványosodási folyamatot. Rámutatott, ezek közül utóbbi a legfájóbb, és csak a helyi közösség, civil szféra és egyházak öszszefogásával gátolható meg. A népességcsökkenés kormánypolitikával állítható meg, a nagycsaládok, kismamák támogatásával, a migráció is gazdaságserkentő intézkedésekkel fordítható meg, ám a nyelvi beolvadás a helyi közösségek problémája, hívta fel a figyelmet.

Elmondta, gyakran előfordul, hogy a szülők beletörődésből, kényelemből inkább a helyi román iskolába járatják gyerekeiket, és nem vállalják a 10–20 kilométeres ingáztatást, vagy azt, hogy kollégiumba küldjék. Folyamatosan tájékoztatni kell őket arról, hogy milyen előnyökkel jár, ha a gyerek az anyanyelvén tanul, nemcsak az identitásmegőrzés, hanem a további életút szempontjából is, hiszen anyanyelvén sokkal könynyebben elsajátíthatja az ismereteket.

Kalotaszegen szinte minden faluban van két-három magyar gyerek, akiket román iskolába íratnak, annak ellenére, hogy a szórványkollégiumban biztonságos, kényelmes körülmények között, szakképzett pedagógusok felügyeletével folytathatnák tanulmányaikat, mesélte a szakember.

Hiányzik a román állam támogatása

„A szórványban hatványozottan működik, hogy az egyéni érdekek mellett a közösségi érdeknek is érvényesülnie kell, a szülőket arra biztatjuk, hogy egymást is győzzék meg az anyanyelvi oktatás fontosságáról\" – mondta Lakatos András.

A kalotaszegi szórványkollégium igazgatója kifejtette, a magyar kormány a Bethlen Gábor Alapon keresztül meghívásos pályázat révén támogatja a szórványoktatást, míg a Communitas Alapítvány a diákok, a pedagógusok ingázási, kollégiumi költségeit fedezi. A két támogatás nagyságrendileg azonos, mintegy 500 ezer lej évente, és bár a kollégiumok működtetői más, nyílt pályázati rendszerben is kapnak támogatást, ezek legnagyobb előnye a kiszámíthatóság. „Az ingázás és a kollégiumi ellátás költségeit lehetetlen áthárítani a szülőkre\" – szögezte le az igazgató.

Kifejtette, bár törvény szabályozza, hogy azoknak a gyerekeknek az ingázási, bentlakási vagy étkeztetési költségeit, akik lakhelyükön nem tanulhatnak anyanyelven, át kell vállalnia az államnak, ez soha nem történt meg. „A mindenkori román kormányok csak nyilatkozatok szintjén szajkózzák, hogy az oktatás ingyenes\" – mutatott rá Lakatos András.

Bajban a rendszer

A szórványbeli oktatásban felmerülő gondok egy részét a teljes oktatási rendszer átszervezésével lehetne orvosolni – mondta lapunknak Magyari Tivadar. Az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke szerint ugyanis a romániai oktatás egésze bajban van. Kifejtette, a szórványban is ugyanazok a gondok, mint országos szinten: nincs elég gyerek, több településen gyengén felszereltek az iskolák, óvodák és romlott az oktatás minősége. Mivel kevésbé megbecsült a tanári pálya, egyre kevesebben választják ezt a hivatást.

Amint mondta, a szórványban is próbálnak helyzetekre szabott megoldásokat találni, ám nem fognak „ráígérni a lehetőségekre\". „Nem ígérjük meg, hogy lehozzuk a csillagot az égről, bár sokan erre számítanak, hogy aztán számon kérhessék, hogy mégsem tettük meg\" – fogalmazott lapunknak a szakpolitikus. Hangsúlyozva, bár a szövetség ellenzékben van, az oktatási minisztériummal nem szakadt meg a kapcsolat, a leköszönő miniszterrel is folyamatos volt a párbeszéd.

A pályakezdőkre is figyelni kell

Az oktatás megtartása, fejlesztése mellett a szórványkollégiumokból kikerült fiatalokra oda kell figyelni, a szórványtelepülések gazdasági fejlesztésére is programokat kell kidolgozni – hívta fel lapunk figyelmét Balázs–Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke.

Meglátása szerint a szórványoktatásban bevált a kollégiumok, iskolaközpontok létrehozása, ha még vannak fehér foltok Erdélyben, hasonló intézmények működtetése lehet a megoldás, bár minden esetben figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat, hangsúlyozta.

A szamosújvári szakember tapasztalatai szerint a szórványkollégiumokat minőségi életkörülmények, magas oktatási színvonal biztosításával lehet eredményesen működtetni, ha ezek teljesülnek, a vegyes házasságban született gyerekeket is meg tudják szólítani. Az iskolaközpontban tanuló diákok jelenleg mintegy 20 százaléka vegyes házasságból származik, mutatott rá. Balázs–

Bécsi Attila szerint további fontos előrelépés lehet a szakoktatás megszervezése, a válaszúti Kallós Alapítvány például három éve beindította a mezőgazdasági szakképzést. „Most azokra a fiatalokra kell figyelni, akik visszakerülnek falura. A továbbiakban ők biztosítják a magyar lélekszámot a szórványban, most már az első tanítványaink gyerekei iratkoznak hozzánk\" – magyarázta a Téka Alapítvány elnöke. Rámutatott, a szórványkollégiumokban végzettek más igényekkel térnek vissza szülőfalujukba, míg azok, akik otthon tanultak, megelégszenek a napszámos munkával, előbbiek farmokat létesítenének, pályáznak.

Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ vasárnap fogadta el a szórvány új cselekvési tervét, amelyben többek között a minőségi oktatás biztosítását, közösségi terek kialakítását és színvonalas rendezvények biztosítását tűzte ki célul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés